Végre tavasz van, lelkünk régóta áhitozik a fényre. Arcunkat a napfényben fürdetjük, megmártózunk az éltető szívet melengető fényben. Hasonlatosak vagyunk a rügyekhez, melyek kinyílnaki a fény hatására. Élni kell és tenni a dolgunkat, amit a sors ránk mér.
A mindig megújuló természet megmutatja, nekünk is meg kell újulni. Változni kell, hogy egyre jobbak, tökéletesebbek legyünk, tudjunk felülkerekedni az önző vágyainkon. Képesek legyünk segíteni másokon, ha kell, tudjunk szeretni, örülni és embernek maradni minden körülmények között. Ne a szavak, a tettek fémjelezzék, kik is vagyunk valójában. Egyszer talán azok válnak követendő példává, akik csak egyszerűen élnek minden botrány, hivalkodás nélkül. Ők az igazi őszinte emberek álarcok nélkül. |
