Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Tahiti
Moorea
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Tahiti

Első napom Tahitin: Megbetegedés, grrrrrrrrrr
2004-09-20
A Faa'a Nemzetközi Reptér Pape'ete-től kb. 5 km-re van mindössze, így ennyit kellett lebuszoznom. A LeTruck az pedig nem más, mint a helyi legkedveltebb tömegközlekedés. Azért a neve, mert az összes "busz" tehetautók platójára épített utazófülke két oldalán egy-egy hosszú paddal. A fülke fából van összeeszkábálva és az utazás körülményei sem hozhatók közelebbi barátságba sem a kényelemmel de legalább olcsó és sűrűn jár. Vártam tehát és vártam vártam de mindegyik letruck dugig volt, így nem fértem fel rájuk. Mivel állati éhes voltam, így bementem egy helyi bótba, hogy vegyek egy kis reggelit. Először - de természetesen nem utoljára - leesett az állam, hogy itt minden milyen piszkosul drága. Jó jó, nem számítottam latin-amerikai árakra de akkor is. Az hogy egy liter tej 600 Ft, az egy kicsit azért sok. Valamilyen oknál fogva azonban a "baguette" (vagy ahogy otthon ismerjük, "francia kenyér") mindössze 43 frankba kerül csak (kb. a forinthoz képest mindent kettővel kell megszorozni, azaz kb. 86-90 Ft), így már ekkor elhatároztam, hogy Francia Polinéziában baguette-en fogok élni. Pont. Szóval betoltam egy egész baguette-et a legolcsóbbb 3 decis dobozos gyümölcslével (ami 200 Ft volt) , majd lesétáltam egy megállót és nagynehezen feljutottam egy LeTruck-ra. Ez 130 frankért el is vitt Papeete központjába kb. negyed óra alatt. Az úton beszélgetni próbált velem egy helyi tag de sajnos rájöttem, hogy már nem tudok olyan jól franciául, mint anno 17 éves koromban, ráadásul mindent spanyolul akartam mondani a manusnak. Szóval szenvedtem a beszélgetéssel de azért nagynehezen elboldogultam valahogy.

A buszról leszállva egy Teamo Hostel nevű egység felé vettem az irányt, amit mások útikönyvéből néztem ki. Állítólag 2000 frank / éjszaka díjért ez a legolcsóbb lehetőség megszállni Papeete-ben, így nekem sem maradt más. Gyalogoltam vagy 10 percet még és ráleltem a kéglire. A tulajdonos asszony egész kedves volt, pár perc alatt el is rendeztük az anyagiakat és már volt is egy ágyam. Szobatársam egy új-zélandi srác meg három francia emberke volt. (Két idős, meg egy fiatal.) Mivel csak Calvin (az új-zélandi) volt "otthon", így vele dumáltam egy ideig majd elballagtunk vissza a város felé együtt, hogy hazatelefonáljak. Ez meg is történt szerencsésen, majd mivel én baromi fáradt voltam, így a pihi mellett döntöttem és visszamentem aludni. Aludtam is egy jópár órát, majd felkeltem, hogy elmenjek pénzt váltani. (Felébredéskor észrevettem, hogy - valószínűleg a reggeli beszélgetésünk hatására amikor azt javasoltam Calvin-nek, hogy menjem át Moorea-ra, mert az olcsóbb - az alig megismert új-zélandi cimbora már le is pattant.)

Az ágyból felkelve furcsa érzés kapott el és rájöttem, hogy a furcsa fáradtságom oka nem más, mint egy újabb szemét megbetegedés. A torkom már fájt egy kicsit és a kinti hőség ellenére a polar felsőmben dideregtem. NEM LEHET IGAAAAAAZ!!!!! Hát nem igaz, hogy ilyen meleg időben állandóan beteg leszek!!! Én ilyet még életemben nem láttam!! Komolyan mondom, hogy annyira bebipultam, mint ide Budapest. (Ami kb. 18500 Km, ennél messzebb már nem nagyon lehetnék.) Elkezdtem átgondolni az előző napjaimat és arra a következtetésre jutottam, hogy ez alkalommal is valószínűleg a légkondi kavart be. Mégpedig az Air New Zealand légkondija, mely 8 órán keresztül fújta a fejemre a hideg levegőt. Fel voltam öltözve de sapkát nem vettem fel, valószínűleg ez volt a baj. És mivel nem székekre irányított szellőzők voltak, hanem az ablakok fölötti néhány centis résből jött a hideg mindenfelé, így még elzárni sem tudtam, hogy rám speckó nem fújja a hideget. Mivel azonban fáradt voltam a gépen, ez nem is érdekelt csak aludni próbáltam. Szóval a nagy büdös helyzet az lett, hogy már 4x betegedtem meg a légkondi miatt. Hogy a fene essen bele!!!!! Nem volt hát más megoldás, gyógyszer után kellett néznem és a készletemben megtalált doxicyclin nevűt választottam ez alkalommal. Újabb hét alkoholmegvonás és szigorú önmegtartóztatás. Nesze neked Tahiti. A rosszullétem ellenére elmentem azért pénzt váltani, mert a reptéren szerzett összeg a szállás kifizetése után szinte teljességében el is ment. A városi bankok ugyanúgy leszedtek persze, de itt legalább egy kicsivel jobb volt az árfolyam. (1 USD = 92.57 CPF helyett 94.64 CPF). A váltás után visszamentem a "Teamoba" és folytattam a kényszerpihenőt.

Pihenő közben ismét baromi szar kedvem lett. Nem elég, hogy beteg voltam, még egyedül is voltam mint az ujjam, s folyamatosan csak az utolsó 2 hét Guatemalára gondoltam, hogy az mekkora nagy stenk volt. Hiányoztak a svájci lányok, az angol srácok, meg legszívesebben mindenhol lettem volna, csak ne Tahitin legyek ilyen szarul meg egyedül. Ráadásul Francia Polinézia drága mint állat, valószínűleg az utam során itt fog majd először előfordulni, hogy valamit nekem kell főznöm, mert 20 dolláros tál ételek mellett 1000 százalék, hogy nem megyek étterembe. A rossz kedvemet persze egyre csak spanoltam ilyen szörnyű gondolatokkal és amilyen hülye voltam, a végén még el is hittem, hogy milyen rossz is nekem. Itt vagyok a világ egyik legszebb szegletében és nyavalygok, hát nem ciki ez? Bizony az. Viszont mivel cefetül voltam, így nem tudtam másra gondolni - és ez szerintem mindenkivel így van. Még délután vettem egy csomó teát meg citromot meg mézet, így a délutáni szinyelgetést teaivászattal fűszereztem. Az este még beszélgettem egy rövidet egy ausztrál-német párral és egy svájci csajszival, majd 8 körül bealudtam. (A korai alvás nem csak a betegség, hanem a Guatemalához képesti 4 óra mínusz időeltolódás miatt is volt.)

Most pedig egy néhány szót Tahitiről....

A francia polinéziai szigetcsoport leglátogatottabb része a Társaság-szigetek, melynek dél-keleti csücskében helyezkedik el a 170 ezres lélekszámú Tahiti. Tahiti - mely két egykori vulkánból álló sziget (Tahiti Nui és Tahiti Iti, azaz Nagy és Kicsi Tahiti) összenövéséből keletkezett - északkeleti csücskében található Francia Polinézia fővárosa is, a 26 ezres Pape'ete, melynek egyébként jelentése annyit tesz, hogy egy "vödör / kosár víz". (Ezt az elnevezést Cook-kapitány adta az itt található természetes források miatt.) A város nem valami szép, mondhatnám igen csúnyácska, de a fekvése az nem rossz. Persze itt mindennek szép a fekvése, szóval ez nem plusz pont. Az emberek az utcán nem mosolyognak sokat és ügyet sem vetnek a turistára. Talán csak a magasságom miatt néztek meg egy páran de egyébként semmi. Az emberek nagyon polinéziaiak (tisztára olyanok, mint a Gauguin festményeken), van köztük egész európai arcú is - azok valószínűleg már mixek - de vannak igazi maláj kinézetű - sumo bírkozó fizikumú - férfiak és nők is. Az utcák viszonylag csendesek, nincsen az az "ereszdelahajamat" buli hangulat, mint oly sok helyen Latin-Amerikában. Ami nagyon jópofa dolog, az a "tiare"-nak vagyis Tahiti virágának az állandó jelenléte. Az utcán ugyanis rengeteg lánynak és asszonynak a fülében van "tiare", s attól függően teszik az egyik vagy másik fülük mögé a virágot, hogy egyedülállók-e vagy férjezettek. (A jobb fülben "szabadok", a bal fülben "már elvitték őket".) Ami viszont igazán szembetűnő volt Tahitin, az a páratlanul előzékeny vezetési morál. Az emberek halál nyugisan vezetnek és minden gyalogátkelőnél megállnak szinte - azaz ha gyalogost látnak, akkor már messziről lassítanak - majd intenek az átkelni szándékozónak, hogy fáradjon át az úttesten. Egyetlen egyszer nem fordult elő, hogy valaki előttem akart volna átsuhanni még gyorsan. Latin-Amerika után ez óriási változás volt. Itt nem kell félned attól, hogy elütnek. (Körülnézni azért még muszály persze.) Ami pedig az autókat illeti, itt szokatlanul sok a francia autó - ami persze nem csoda - és a kocsik rendszámtáblája is ugyanolyan mint Franciaországban, csak itt a számok után a civil autókon egy "P" figyel. (Amiről sikerült kiderítenem, hogy nem Papeete miatt van, de azt nem sikerült kiderítenem, hogy mi miatt.)

Ide jöttem tehát, ezek voltak az első benyomások. Elalváskor csak reménykedtem benne, hogy hamar felépülök és lesz lehetőségem többet látni ebből az érdekes világból.

Második napom Papeete-ben, séta és pihizés
2004-09-21
Reggel már 4-kor felébredtem. Az esti lázcsillapítók és a sok-sok liter tea kezdtek hatni, így már nem is voltam rosszul. Egy kicsit persze gyenge voltam (pláne, hogy előző nap alig ettem valamit) de már éreztem, hogy ez a nap aktívabb lesz. mint az előző. Hajnali teázás majd újabb visszaalvás után 7 körül aztán átmentem egy közeli boltba venni egy kis kenyeret meg felvágottat, plusz tejet és tsi, majd visszatértem reggelizni. Jól telezabáltam magam és visszatért belém az élet. Reggeli után még kb. 10-ig pihiztem, majd zuhanyoztam egy rövidet, felöltöztem és elmentem a városba sétálgatni.

Papeete nem túl nagy város, így körbesétálása nem telik többe mint 1-2 óra. Első körben a kikötő mellett sétáltam egyet, majd a belváros utcáin. Meg kellett állapítanom, hogy Tahiti - és valószínűleg egész Francia Polinézia - mocskosul drága. Internetezés óránként 1000 frank, szórakozóhelyekre beugró 2000 frank és sok helyen a sör is 1000-1500 frank. Azaz vicces. Rengeteg a francia áru a boltokban és még azok sem olcsóbbak, mint az egyéb országokból származók. Mivel itt szinte minden importáru és ide mindent hajóval hoznak, ezért csillagászatiak a díjak. Van egy helyi mobilszolgáltató, mely "Vini" névre hallgat és a percdíjai nevetségesek állítólag. Helyben még eltelefonálgat az ember 1-200 frankért de mondjuk az USA-ba egy 5000 frankos kártya 10 percnyi beszélgetést ad. (És ide még egy kicsivel közelebb is van az USA mint Magyarországhoz.) Na mindegy. A délelőtti séta után hazatértem ebédelni (ami ugyanolyan szendvics volt, mint reggel), majd elhatároztam, hogy átbuszozok Papeari-ba, ahol a Gauguin Múzeum volt. Azt mondták, hogy az kb. 1 óra busszal, szóval az pont jó kis délutáni program. Legnagyobb sajnálatomra a buszmegállóba érve egy másik járat sofőrje közölte, hogy du. 13.00 után már csak odafelé fogok eljutni, mivel a Papeariból Papeete felé du 2 után nincs busz. Így aztán úgy határoztam, hogy másnapra tolom ezt a programot.

A délutánba újabb sétálást préseltem be, valamint a városközponti piacra mentem el körülnézni. Ez egy fedett 2 szintes épület, ahol a helyiek árulják a dolgokat a helyieknek és a turistáknak. Állítólag vasárnap van a legnagyobb megmozdulás itt de én ezt el fogom mulasztani, mert vasárnap reggel 5.30-kor már repülök tovább Rarotongára. Az se baj. Azért még így is érdekes volt látni a sok furi kinézetű embert, valamint virágot a fülük mögött és virágkoszorúkat a fejükön hordó nőket. (Guatemalában a chichicastenangoi kultúrshock azért nagyobb volt mint ez.) A piac után visszasétáltam a hostelbe és a délután hátralévő részében már semmi nem csináltam csak egyéb utazókkal dumáltam. Még reggel vettem a közeli szupermarketbe egy előre megfőzött, lefóliázott rizses-rákos curry-t, így ezt melegítettem fel vacsora gyanánt. Egész jó volt. Elalvás előtt még egy ebédidőben megismert hawaii-i születésű dél-korai csajszival beszélgettem, akitől megtudtam, hogy Tahitiől 2,5 órányira északra van egy "Tetiaroa" nevű sziget, ami - ma már néhai - Marlon Brando tulajdona. Az öreg keresztfater ugyanis egy tahiti lányt vett el feleségül anno. Hát ezt se tudtam. (És mellesleg a sziget állítólag meseszép.)

Kb. fél 9 lehetett, amikor könyörtelen módon utolért az álom. Menni kellett vele együtt.

Délelőtt Papeari, délután tovább Moorea-ra
2004-09-22
Az éjszakám borzalmasra sikeredett mivel a szoba tele volt szúnyogokkal, s ezek a szemét kis dögök egész éjjel a fülembe zizegtek. Azt hittem, hogy megőrülök. Kb. reggel fél 4-kor már nem is bírtam tovább, így felkeltem és a napkeltéig tartó reggel hátralévő részében szinyeltem, teáztam és olvasgattam. 6 után aztán elővettem a kis iBook-omat, írtam egy kis naplót, majd reggeliztem egyet és 8-kor kijelentkeztem a hostelből. Reggelizés közben az előző este megismert ausztrál-német pától megtudtam, hogy ők Moorea-n 1 hetet tölöttek el és mindenhová stoppal jutottak el, egyetlen centet sem költöttek tömegközlekedésre. Ezen felbátorodva én is elhatároztam, hogy ki kell próbálnom az utazás ezen módját. Kijelentkezés után 200 frank díjért a hátizsákomat betehettem egy külön fészerbe, ahol azt délutánig őrizték. Szerintem szemét dolog, hogy az itt lakóktól még ilyenekért is díjat szednek, de mindegy. Szóval a Teamo (ami spanyolul Te Amo és az olasz Ti Amo-hoz hasonlóan annyit jelent, hogy "szeretlek") nem igazán szeretetdús, viszont annál inkább pénzéhes. Grrrr. A csomag hátrahagyása után kisétáltam a kikötőhöz és elkaptam egy Papeari felé menő buszt. A busz pechemre légkondis volt, így többször kellett a barátságtalanul seggfej sofőrt megkérnem, hogy mérsékelje a hideget. (Többször, ugyanis állandóan visszacsavarta azt a kis szemétláda.)

Papeari tehát kb. 1 órányira található Papeete-től a Tahiti Nui sziget alsó dél-nyugati csücskében. Itt található a Paul Gauguin múzeum, valamint egy botanikus kert. Engem az előző érdekelt, ezért mentem oda. A busz 300 frankra szedett le, ami nem csillagászati összeg de már odafelé tudtam, hogy visszafelé bizony stoppolni fogok. A Gauguin múzeumba érve örömmel konstatáltam, hogy én vagyok az egyetlen vendég, így még nem is fájt annyira, hogy leszedtek 600 frankra. (Diákkedvezmény persze óne.) A múzeumon kb. 1 óra alatt jutottam át. Gauguin szinte összes híres festménye valamelyik európai vagy egyesült államokbeli múzeumban figyel, így itt csak az életéről és a Tahitivel kapcsolatos élményeiről tudhattam meg sokat. Persze ezt nem bántam mert ez legalább annyira érdekelt engem, mint a festményei.

Röviden tehát a következőt érdemes Paul Gauguinról tudni: Híres francia festő, született 1848-ban Franciaországban. Gyerekkorában egy pár évvet Peruvab töltött, 1967-71 között matrózként végigutazta a fél világot hajókon, majd megállapodás után 1882-ig a Párizsi Értéktőzsdén dolgozott. (Azaz eddig csak hobbiból festett.) Mivel azonban a tőzsde befuccsolt, Gaguin barátunk a művészetbe menekült teljesen. Elvett egy dán Mette nevű bigét és 5 gyereket gyártott le házassága alatt. Művészetét csak Van Gogh, Camille Pisarro és egyéb kortársak értékelték nagyra (legfőképpen Edgar Degas, aki támogatásként vett Gaugain-től egy csomó képet), a párizsi sznob művésztársadalom nem akarta őt megérteni. Többek között ezért is jött Tahitire, hogy valami mást, újat lásson, s a festményein keresztül azt megmutassa Franciaországnak. 1891-93 között élt tehát itt az "öreg" első körben, majd hazatérte után egy jelentős veszteségekkel járó kiállítást rendezett, s pechjére a párizsiak ennek hatására sem ismerték el Gaugain-t és a művészetében rejlő hatalmas stenket. Paul barátunk így bepippant és 1895-ben visszatért Francia Polinéziába. Időközben egyre jobban meggyűlölte a modernkori újításokat is, az egyszerűbe és a vadságba vágyott vissza. A dualizmus korának jeles képviselőjeként magát is kettős személyiségűnek tartotta, s vadember énjét az egykori perui rokoni szállal azonosította. Lényeg a lényeg, az utolsó helyi király, V. Pomaré 1891-es halála után Tahiti is egyre modernebbé kezdett válni és Gaugain-nek már ez sem tetszett. Erre aztán teljesen bekattant és átköltözött a több napnyi hajóútra lévő - azonban még mindig Francia Polinéziához tartozó - Marquesas szigetekre, ahol egy Hiva Oa sziget Atuona nevű városában 1903-ban egyedül fejezte be életét 55 évesen egy "öröm háza" néven elnevezett, saját maga által összetákolt viskóban. Paul Gauguin a mai napig Atuona-ban nyugszik.

Az itteni világot látva el kell ismernem, hogy a "manus" annyira eltalálta a hely hangulatát a képein, hogy az páratlan. Korábban is szerettem Gaugain festményeit de itt járva még nagyobbra értékelem őket. Sajnálom valahol az öreget, hogy a világ fejlődésével nem bírt összhangban maradni de hát mindenkinek megvan a maga keresztje. Még jó hogy nem ma él Gaugain, mit szólna az évente piacra kerülő új Windows meg Macintosh oprendszerekhez? Azt az aranyszabályt viszont figyelmen kívül hagyta az öreg dzsingiszkán, hogy egy festő igazi elismeréséhez előbb a festőnek meg kell halnia. Ez "alap". :( Na jó, szóval érdekes volt a múzeum és jó sok mindent megtudtam Gaugainről. A múzeumkertben egyébként láttam két "Tiki"-t is kiállítva, melyekről már at ország bemutatásakor írtam. (Isteneket árbázoló szobrok.)

A látogatás befejeztével kisétáltam a főútra és elkezdtem stoppolni. Szerencsémre a 3. autó fel is vett és mégnagyobb szerencsémre a manus is Papeete-be ment. Útközben még megálltunk egy farmon ledobni egy pár nyulat - itt sokan üzletelnek nyulakkal állítólag - majd végignyomultunk a tengerparti egyetlen úton. Tahiti nem nagy hely egyébként - bár a francia polinéziai szigetek között a legnagyobb - de ennek ellenére rengeteg az autó és hatalmas a forgalom. Papeete egyenesen dugig van személy- és teheautókkal, nem ritka a forgalmi dugó sem. (Európai és Amerikai szemmel nézve nem gondolná az ember, hogy egy óceániai szigetecske ilyen forgalmas.) A manusról kiderült, hogy egy általános iskolai tanár és sérült gyerekekkel foglalkozik. Mivel Új-Kaledóniában nőtt fel (ami ugyancsak a franciákhoz tartozik) de Vanuatu-n járt iskolába - ami kétnyelvű sziget: angol és francia - ezért beszélt egész jól angolul is, szóval megértettük egymást. Kíváncsi voltam egy csomó mindenre így egyfolytában kérdezgettem a tagot. Meg is tudtam egy s mást az itteni életről. (Politikai és gazdasági szempontokból főleg.) A kellemes beszélgetéssel el is ment az idő gyorsan és már meg is érkeztünk Papeete-be. Megköszöntem a fickó kedvességét, majd először elsétáltam jegyet váltani a du. 2-kor Moorea-ra induló kompra, majd visszasétáltam a hostelbe a csomagjaimért.

Indulás előtt még elfogyasztottam az ebédszendvicsemet, majd 2-kor kigördültünk Tahitiről. Ide már csak a reptérre jövök vissza, szóval ez ennyi volt. Irány Moorea!

Folytatás: Moorea (2004.09.22. - 09.25.)



Home  - Napló  - Francia Polinézia  - Tahiti

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)