Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Puerto Iguazú
Buenos Aires
El Calafate
El Chalten
Trelew
Bariloche
Mendoza
Salta
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

El Chalten (és a Fitz Roy)

Egész napos buszozás Puerto Natales-ből (Chile) El Chalten-ba (Argentína)
2004-03-15
TALPRA MAGYAR, HÍ A HAZA!!! :) Távolba szakadva is csendes belső megemlékezéssel indult a nap. Indulás előtt még akartam valami reggelit vásárolni de sajnos a kényelmes chileiek korán dolgozni nem akarása miatt ez nem jött össze. Reggel 9-ig ugyanis itt MINDEN zárva van. Bosszankodni nem volt időm, mert 8-ra jött értünk a busz a szállásra. Mire visszaértem már vártak rám. Az "egyéb" utasokat felvevendő még legalább fél órát köröztünk a városban majd fél 9 után elindultunk visszafelé Argentína irányába. 1 óra elteltével értünk a határhoz (ami nem ugyanaz volt, mint a belépés helye), ahol rövid hivatalos pecsételgetés után ismét egy köves murvás úton zötyögtünk tovább. Sikerült ismét bealudtom egy rövid időre így nem éreztem meg a délután 3 órai érkezést és az összesen 6 órás utazást. (Argentína nem állít órát, tehát elbuktuk a reggeli 1 órás nyereséget igen gyorsan...)

Eran és Hai úgy döntöttek, hogy nekik elég volt Patagóniából ennyi és vágynak a melegebb időre ami jóval északabbra van. Örültem volna, ha velem jönnek de hát "ahogy érzed", ez a lényeg. Nekem még hátra volt El Chalten és Fitz Roy és ha már itt voltam nem akartam kihagyni. S bár Patagóniában köztudottan nem lehet tudni milyen lesz az időjárás (és így az is meglehet, hogy semmit nem fogok a Fitz Roy csúcsaiból látni), még is akartam adni egy esélyt ennek a történetnek is. Az El Calafateba való érkezés után dobtam 1-2 emailt haza, hogy túléltem a hegyi túrát, majd Erannal (+4 másik izraeli) ebédeltünk egy utolsót együtt. Felmerült, hogy talán 1 héttel később utolérem őket az argentin tóvidéken Bariloche-ban, de ez majd elválik. Nem sokkal 6 után egy baráti öleléssel elbúcsúztunk egymástól, majd elballagtam a buszállomásra és felszálltam a 18.30-as el chalten-i járatra.

A buszon azonnal összehaverkodtam egy mellettem ülő 19 éves lausanne-i (Svájc) fickóval. Tom-mal. Tom jó gyerek, anyja brazil és most jött rá, hogy a gyökereket ápolni kéne és ha már nagy a család Dél-Amerikában, lepöccen ide 5 hónapra nyelvet tanulni és ismerkedni ezzel a teljesen más világgal. 5 hónapos "tanulmányútját" megkoronázandó ugrott le Patagóniába, hogy túrázós kedvtelésének eleget tegyen. Kellemesen átbeszéltük a 4 órás út nagy részét és este 11 után futottunk be El Chaltenbe. Meg kell említenem, hogy az 190 km hosszú El Calafate - El Chalten út a legborzasztóbb az összes eddig látott közül. A busz szabályosan zakatolt a föld-murva-kőúton, annyira egyenetlen és gidres-gödrös volt. A buszon Tomtól megtudtam, hogy ő a délután folyamán körbetelefonált 1-2 szállót El Chaltenben, de állítólag mindenhol teltház volt. Nem voltak jók a kilátások de én bíztam abban, hogy megoldjuk ezt is.

Érkezéskor kiderült, hogy a buszon velünk utazott egy fiatal nő, akinek a férje egy diákszállót üzemeltet 5 percre a központtól. (Központ, he-he. El Chaltennek nem is hiszem, hogy van központja, olyan egy lyuk ez az egész faluféle.) A nő nem tudta, hogy az ominózus hostelben van-e éppen hely de elmagyarázta, hogy hogyan jutunk oda. Neki is indultunk Tom-mal gyors iramban, hogy mi legyünk az elsők. Mögöttünk az egész csapat, mindenki reménykedett, hogy lesz hely. A falu végéhez közelítve (ahol a szállás volt) egyre kevesebb volt a közvilágítás így alig láttunk valamit. Receptoraim érzékelték a helyes útirányt de sajnos nem eléggé. A "Hem Herhu" névre hallgató egységhez érve a még félkész kerítésen átléptem, hogy minél hamarabb beérjek a házba, mire hirtelen ZSUPSZ, 1,5 métert zuhantam egy vízzel teli gödörbe. A cipőm csurom víz lett, s a nadrágom is térdig sáros. Gyorsan kikászálódtam a gödörből, s a ház felé irányultam, amikor elkezdtem furcsa szagokat érezni. Az ominózus gödör nem egyszerűen csak egy gödör volt, hanem a pöcegödör. Ááááááááááááá, anyúúúúúúúúúúúúúúúúú. Mivel fáradt voltam és már elegem volt a napból így bosszankodni sem volt energiám. Hál' Istennek volt hely és ráadásul teljesen fain kis szobákban külön fürdőszobával, meleg vízzel. Ez is megvóna. :)

Lefekvés előtt még kimostam a cipőmet és a nadrágomat, majd megkértem a házigazdát, hogy a cipőmet tegye valami meleg helyre, mert reggelre ki kell száradnia. Cipőm ugyanis csak egyetlen pár van. A manus rendes volt és odatette a kazán mellé. Reménykedtem, hogy reggelre megszárad. Kb. fél 2 lehetett mire bealudtunk.

Első túra El Chalten környékén: Laguna de los Tres
2004-03-16
Reggel 8 körül ébredtünk. Azonnal a cipőmhöz mentem, hogy megnézzem megszáradt-e. Sajnos nem nyertem. A kazán éjszaka magától leállt, így semmit nem száradt a cucc. A háziaktól végül sikerült egy egész korrekt hajszárítót keríteni, így 1 órán keresztül szárítottam a szerencsétlenül járt lábbelit. Szerencsére belülről sikerült a művelet, kívülről meg majd megszárítja a nap, gondoltam. Tom elszaladt egy kis reggeliért, s fél 10 magasságában így friss pékáru, dzsem és tejecske került a gyomorba. Nyamm.

Reggeli után elszaladtam a koszos cuccaimmal egy közeli mosodába (ami egy omladozó házban volt 2 saroknyira). Ragyogó nappal lévén jobban szemügyre vételeztem El Chaltent. Hát, mit is mondjak. Pettend alsó 150 évvel ezelőtt. És ez nem vicc. (Pettendiektől bocs, csak fehérvári gyerek lévén most hirtelen ez jutott eszembe.) Két hegy által határolt völgyben fekszik ez a falucska, van 2 "bót", néhány pékség és kb. 30 pousada és szálló. Ha nem ilyen környezetben lenne, akkor itt sem lenne, ez tuti. Kár, hogy nincs elég lóvé Argentínában mert csudijó kis helyet lehetne ebből kreálni.

Az időjárás tisztának tűnt bár a távolabbi hegyek csúcsai felhőben úsztak. Mindenesetre jó napnak tűnt túrázásra. Tom-mal még elszaladtunk a helyi "supermarketbe" egy kis úti elemózsiáért, majd negyed 11 körül elindultunk, hogy megmásszuk a Fitz Roy túraútvonalak egyik legnehezebbikét, a Laguna de los Trest. Ez a gleccsertavacska kb. 1000 méterrel van El Chalten felett és az odavezető út is vagy 10 km. Már előre bocsátották a helyiek, hogy nagyon el fogunk fáradni, ha ezt 1 nap alatt akarjuk lezavarni. Nem a táv, hanem a sok sok mászás lesz a gáz. Azsebaj, menni kell! Kigyalogolván a falucska legeslegvégébe, ahonnan a felfelé vezető ösvény indul, a legváratlanabb "csoda" történt. A faluvégi parkolóban megpillantottam egy ismerős járgányt, egy német rendszámú égszinkék színű Mercedes lakóbuszt. De hogy ez miért is csoda? Na, elmesélem.

A történet tavaly nyáron indult Mexikóban. 2003. augusztus 10-én, 3 héttel Mexikóba való érkezésem után (ahol egy ausztrál 47 éves fószer és egy 30 éves olasz manussal utazgattam) a Mexikóvárostól kb. 8 órányira délre lévő Oaxaca állam legészakabbi városába, Tamazulapamba értünk. Úticélunk eredetileg Oaxaca (ejtsd: Oahaka) városa volt de késő este lévén már nem volt buszunk tovább így kénytelenek voltunk Tamazulapamban megszállni. Egy hotelben való lecuccolás után tettünk egy sétát és a főtéren belebotlottunk a kék Merci buszba. Nézegettük egy ideig, hogy "hű meg, ha, német rendszámú lakóbusz itt Mexikó közepén", mire egyszer csak megjelent a tulajdonos, egy 3x éves német srác Ralf, felesége a török Ferya és gyermekük az 5 éves Batu. Kiderült, hogy régi álmukat valóra váltva világkörüli útra indultak saját autóval. Hamburgból Baltimore-ba küldték át a gépet, majd átrepülve az Államokba átvették azt, s azóta ezzel az autóval utazzák az amerikai kontinenst. Terveik szerint egészen Tűzföldig nyomulnak majd, s ha minden jól megy, akkor küldik tovább az autót Ausztráliába, onnan meg majd Indonéziába és így tovább. Rövidre zárva az egyébként hosszú sztorit, gyorsan összebarátkoztunk és Tamazulapamtól egészen az onnan kb. 1000 km-re lévő Chiapas állambeli San Cristóbal de Las Casas nevű városkáig 1 héten keresztül együtt mentünk ezzel a busszal. Beszéltük is akkor, hogy mivel januárban én is Dél-Amerikába megyek talán még az útjaink is keresztezik majd egymást de semmit az égvilágon nem fixáltunk le. Miért is fixáltunk volna bármit is, ugyi... Néhány emailt ugyan váltottunk azóta de én talán január vége felé írtam nekik utoljára Brazíliából. Fogalmam sem volt, hogy merre járhatnak de legvadabb képzeletemben sem hittem volna, hogy az Isten háta mögötti El Chaltenban futok velük újra össze.

Szóval megláttam a Mercibuszt és odamentem örömködni. Mindketten a nyakamba borultak, egyszerűen számukra is hihetetlen volt, hogy itt lent a világ végén futunk újra össze. A világ ennél kisebb már nem hiszem hogy lesz számomra. Talán egy nap arről fogok könyvet írni, hogy mennyire kicsi ez a világ. Hihetetlen, hogy ilyenek vannak. Mivel ők már 4 napja itt voltak El Chaltenben úgy volt, hogy ezen a napon tovább állnak de a váratlan találkozónknak köszönhetően 1 nappal eltolták ezt a tervet és megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk. A nagy örömre annyira bepörögtem, hogy izomból ezerrel indultunk el a felfelé vezető ösvényen.

A Laguna de los Tres ("A hármak lagúnája" - ami a Fitz Roy híres hármas hegycsúcsai alatt fekszik és az oda felmászó 3 francia alpinistáról kapta a nevét) felé vezető túraútvonal elég kemény volt. Az eredetileg előrejelzett a 3+1,5 órás út első részét 1 óra 45 perc alatt lenyomtuk. Ki is tikkadtunk, mint állat. A környező hegyek és tisztások látványa csodálatos volt, de sajnos a Fitz Roy csúcsait felhők takarták el. Néha-néha kibukkantak egy rövid időre de tiszta képet nem sikerült elkapni róluk. Az utolsó másfél órás szakasz szinte egyenesen felfelé vezetett és nagyon durva volt. Igazi térdrongáló szakasz. Kb. 5x álltam meg huzamosabb időre mire felértem a csúcsra. A Cerro Fitz Roy névre hallgató csúcsok alatt fekvő Laguna de los Tres elég rideg látványt nyújtott. Napos időben maga a csoda (a képeslapokon láttam!) de így felhők között barátságtalan volt. Mitöbb, pár perccel a megérkezésünk után még a hó is elkezdett esni. Grrrr. Sétáltunk egyet azért a tó mellett, majd beültünk egy szikla mellé kajcsizni egyet. Valamiért nem a miénk volt ez a nap, mert amint elkezdtünk enni, azonnal hülye hideg szél kezdett süvíteni. Mondtam is Tomnak, hogy nekem ebből elég volt (még a végén idefagyok, nnno) , inkább lemászok, minthogy eltörjek a végén. Mivel nem úgy tűnt, hogy a következő 1-2 órában kitisztulna az idő egy kicsit is, Tom helyeselte az ötletet. Lemásztunk tehát. Mire leértünk már rendesen fájt mindkét térdem. Főleg a jobboldali, amelyiket 1996-ban operálták. Gondoltam is, hogy el kell kicsit lazulni, mert a végén még megrokkanok ebben a nagy emberkedésben.

A völgy aljára érve kellemesen megebédeltünk majd elindultunk visszafelé. Útközben belefutottuk egy brazil srácba, akivel vidáman végigbeszéltük az El Chaltenba visszavezető utat. A szél időközben néha olyan viharos lett, hogy komolyan azt hittem, el fogok repülni. A felhők az égen mint vidám bölénycsorda szökelltek tova, egyedül a Fitz Roy csúcsaiba kapaszkodtak nagyon de azt veszettül. Még szerencse, hogy anno a repülőből láttam ezeket a méltóságteljes "tornyokat", mert különben nagyon szomorkás hangulatom lett volna máma. Vagyis aznap. :) Délután fél 6 körül értünk vissza a "városba". A sok fel-le mászás után kimondhatatlanul fain volt sima talajon közlekedni. A hideg szél miatt egy kicsit átfagytunk így megérkezés után fél órás forró fürdőt vettünk. Naggyon király volt.

Este 8 körül átballagtunk a Merci buszhoz. Ferya jó kis csontlevest főzött és spaghettit krémszószban gombával. Fincsike volt. A poén, hogy nem csak ők voltak egyedül németek a kempingben, hanem egy másik házaspár is (ők is saját kocsival), akik viszont már 3 éve mennek ide-oda a világban (pl. átszelték a Szaharát egy pár éve és leautóztak Dél-Afrikáig), szóval nem 5-en, hanem 7-en vacsoráztunk együtt. Este 11-ig trécseltünk rengeteg nevetéssel fűszerezve, majd a kemény nap fáradságát tovább nem bírtuk tartani, így elbúcsúztunk és visszakúsztunk a szálláshelyünkre aludni. Megegyeztünk Ralf-fal, hogy legközelebb Ázsiában találkozunk. (Habár ők azt már stornózták, mert az 5 éves gyermeküket szeptembertől suliba akarják küldeni, ezért most átmenetileg visszamennek nemsokára Európába.) Amennyira kicsi a világ, tutira úgyis összefutunk előbb-utóbb... :)

Túrázás takarékon: Cél a Laguna Torres
2004-03-17
Reggel nem keltünk túl korán mert az aznapra tervezett túraútvonal csak 5-6 órás oda-vissza, a nap meg csak 8 után nyugszik. Én voltam a soros a reggelit illetően, így elszaladtam a pékségbe, majd a "bótba" egy kis elemózsiáért. Útközben a tiszta cuccaimat is felvettem (ezúttal 12 pesót fizettem, ami elég borsos a buenos airesi 4-hez képest). Vidáman megreggeliztünk, majd 11 után nem sokkal elindultunk a Laguna Torreshez, ami tökéletes kilátópont az El Chalten környéki másik leghíresebb hegycsoporthoz, a Cerro Torres ugyancsak hármas csúcsaihoz. El Chalten fölött tiszta volt az ég, reménykedtünk, hogy legalább a második nap szerencsénk lesz. Az indulás előtt közvetlenül még megváltottam a jegyemet a másnap reggeli 6-os buszra vissza El Calafate-ba.

Ez a túraútvonal nem volt annyira durva mint az előző napi de a kezdeti szakasza ennek is elég meredeken vitt fölfelé. Minél följebb értünk, annál távolabbra láttunk és nem örültünk annak, amit a távolban láttunk. Ott ugyanis sűrű felhőréteg pihent. Az ösvényen összefutottunk egy skót alpinistával, aki szomorúan konstatálta, hogy a 3 napos túrájának a végén nem mondhatja el, hogy mindent látott. Hát igen, ez az a tény, amit Patagóniával kapcsolatban már említettem és sajnos el kell tudni fogadni. Azt is mondta, hogy a Laguna Torresnél olyan sűrű a köd, hogy az orráig nem látott el. Mi azért bíztunk és tovább mentünk. Az első komolyabb kilátóponthoz érve azonban megszomorodtunk mi is. A Laguna innenső oldalán lévő Cerro Solo (ami egy egyedül álló csudaszép hegy) ugyan félig meddig kint volt a felhőkből de a mögötte lévő gleccsereket szinte alig lehetett kivenni. Egyre többen jöttek csalódottam visszafelé és az is kiderült, hogy a rossz idő miatt a Laguna Torres melletti gleccsermászásra is törölték az összes aznapi foglalást. A látvány (hiánya) meggyőzött bennünket, hogy nem menjünk tovább. Pihentünk a kilátóponton egy fél órát csodára várva de az nem jött, ezért visszamásztunk El Chaltenbe.

A délután nagy részét a szálláshelyen töltöttük pihenéssel és naplóirogatással. Mivel már egy hete nem írtam semmit (és a weboldalamat látogatók ezt tutira észrevették), ezért úgy gondoltam, hogy feláldozom a délutánt, hogy bepótoljam a lemaradást. Őszintén bevallom, hogy mindenestől (történetek + képválogatás) együtt kb. 5 órán keresztül "dolgoztam" és még be se fejeztem mindent. Fárasztó dolog, ha az ember nem minden nap csinálja. (Egy hetet pótolni elég kemény meló.)

Tom elemében volt és kitalálta, hogy vacsorát főz. Mivel nekem csak a felszolgálás megy igazán de az elkészítésről csak alapinformációim vannak ezért örömmel támogattam ezt az ötletet. Sült marhahúst vacsiztunk rizzsel és zöldségekkel. Egész jóra sikeredett a srác főztje, adtam is neki azonnal egy piros pontot. :) Az este folyamán még kifizettük a háziakat, összecsomagoltunk és beszélgettünk egy kicsit, majd éjfél körül elaludtunk.

Előttem egy 32 órás út: El Chaltenből irány felső Patagónia
2004-03-18
Nem sokkal 5 után ásítozva kikászálódtunk az ágyból, majd frissítő arcmosdatás után felvettük a cuccainkat és elindultunk a "buszpályaudvar" felé. (Ami egy bódé melletti tisztás.) Az El Chaltenben alvó kisbusz az éjszaka beleragadt a sárba, így mi, buszra várakozók kellett hogy kirántsuk a járgányt a ganéból. Hála a pozitív utazni akaróknak ez sikerült is, s 6 után pár perccel már "repesztettünk" is visszafelé. Indulás után elgondolkodtam, hogy vajon nem kellett volna-e legalább még 1 napot maradni ezen a csodás vidéken (jókor gondolok én is az ilyenekre, mi?) de aztán rájöttem, hogy a térdem úgy sem bírt volna ki még egy hegymenetet, s ettől a gondolattól vezérelve megnyugodtam.

2 óra zötyögés után egy útmenti farmon tartottunk egy pihenőt, ahol szerény reggelit is beszereztem 1-2 péksüti formájában. A ház kerti "állatkája" volt egy lámakölyök aki barátkozva simult a őt bámuló turistákhoz. A kertben feküdt egy békésen szundító puma is (mondtam is magamban, hogy milyen jámbor egy állat ez a puma) mire észrevettem, hogy azért jámbor mert telepumpálták ólómmal. A házigazda elmondása szerint a pajkos kiscicus kora reggel birkalakomára vágyott de többszöri figyelmeztető lövés ellenére sem andalgott arrébb, így kapott egy kis plusz súlyt. Pedig gyönyörű állat volt és egyébként szigorúan védett is errefelé.

El Calafateba 10:20-ra értünk. Útközben már elhatároztam, hogy következő állomásként Punta Tombo-t fogom útbaejteni, ami kb. 1200 km-rel északabbra van az Atlanti Óceáni oldalon Chubut államban. Ide eljutni egy kisebb kitérővel Rio Gallegosból lehet, ami Santa Cruz állam fővárosa és a legdélebbi város a dél-amerikai kontinensen Tűzföld fölött. (Korábban még gondolkoztam rajta, hogy Ushuaia-ba is el kéne menni, ami az argentin Tűzföld fővárosa de az év ezen időszakában a hidegen kívül nem sok minden van ott, s egy pecsétért - amit minden odalátogatónak állítólag belenyomnak az útlevelébe, hogy "látogatást tett a világ legdélebbi városában - nem akartam plusz 5-600 kmt se buszozni, se repülni. Majd amikor az Antarktisztra megyek egy néhány év múlva, hehe...) Calafateban tehát kiderült, hogy a déli 12-kor induló busszal délután fél 5-re már Rio Gallegosban leszek, onnan meg este fél 10-kor megy tovább a busz a Punta Tombo-hoz legközelebb eső még Patagóniához tartozó Trelew nevű helyre. STENK!!! Meg is vettem gyorsan a jegyet, plusz egy kis útravaló harapnivalót, majd elköszöntem Tomtól és új utakra léptem.

Rio Gallegosban az ott töltött 5 óra alatt szinte semmit nem csináltam. Ez a város államszékhely és úgy néz ki mint egy falu. Nincs benne semmi impozáns, így nem is akartam jobban megismerni. Interneteztem végre (1,5 hét után végre gyors net és olcsóság) majd bekaptam egy pizzát és visszamentem a buszpályudvarra. A Buenos Airesig közlekedő járat 21.30 után pár perccel futott ki Gallegosból. Indulás után a "Zongorista" c. Polanski filmet játszották le (az ezért az alakításáért Oscart kapott A. Brodyval a főszerepben), amit végignéztem majd beszunnyadtam. Bye bye hideg, megyek újra a melegbe. :)

Folytatás: Trelew és Punta Tombo (2004.03.18. - 03.20.)



Home  - Napló  - Argentína  - El Chalten

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)