Kolumbia
Érkezés Kolumbiába
2004-06-21
A rumichacai határhoz este fél 8-ra értünk. A taxiból kiszállva azonnal letámadtak a pénzváltók, alig bírtam elzavarni őket. Mivel a taxi a két határ között tett le, ezért vissza kellett gyalogolnom az Ecuadori határőrséghez, hogy bepecsételjék a kijövetelemet. Az ecuadori ügyintézés páratlan volt. Páratlanul idegesítően nyugis. 2 határőr ült az egyes pultok mögött és mind a kettő egy videojátékkal játszott, majd mikor kértem őket, hogy pecsételjenek egyet és hadd menjek, akkor egy üres székre mutogattak csendesen, hogy majd az az ember aki oda visszajön nemsokára, az majd segít. Hát, az az ember még vagy 15 percig nem jött, a végén már tiszta ideg voltam. Aztán végül megérkezett a tag és kipecsételt Ecuadorból. Ezek után gyorsan átrohantam a kolumbiai oldalra, hogy ott meg megszerezzem a befelé pecsétet. Útközben továbbra is zaklattak a pénzváltók, a végén magyarul kellett őket elküldenem délre, hogy legalább az ismeretlen nyelv hallatán befogják a szájukat. Ez működött is. :) A kolumbiai határőrt éppen vacsi közben zavartam meg, így zsíros ujjakkat pötyögte a be a komputerbe a nevemet. Magyarországot egy ideig az "U" betűnél kereste (mivel spanyolul "Hungria" az országunk neve, de a "h" az néma) , majd segítettem neki, hogy az nem úgy van. Ezek után egy pillantást vetett a vadiúj kolumbiai vízumomra, majd megnézte egy kódexben, hogy kell-e nekem vízum. (Hogy ezt miért tette azt nem értettem, mert minek lenne vízum az útlevelemben, ha arra nem lenne szükségem. Az illogikátlanság Dél-Amerikában persze már nem lepett meg.) Miután mindent rendben talált, megkaptam a pecsétet és végre beléptem Kolumbiába. Juhéééééj! 2,5 hét vízumra való várakozás után végre megvan az eredménye a sok időpazarlásnak...
A határról egy mikrobusz segítségével jutottam be Ipialesbe, a kolumbiai határvárosba. Egy ideig még vártunk amíg megtelik a kisbusz, de aztán elindultunk. Útközben egy nagyon furcsa kolumbiai nő kérdezősködött az életem felől de aztán kevés figyelmet adva neki egy idő után békén hagyott. Ipiales mindössze 2-3 km a határtól, így nagyon hamar beértünk központba. A buszról leszállva még beszélgettem egy kicsit egy kedves fiatal párral, majd elmentem a könyvem által ajánlott egyik hotelbe, a Hotel Belmonte-ba.
Kolumbia első látásra is már más volt, mint Ecuador. Itt tele voltak az utcasarkok géppuskás katonaruhás rendőrökkel, és volt valami furcsa a levegőben. Persze a határvárosok mind ilyenek, így ebből még nem vontam le messzemenő következtetéseket. Lepakolás után elmentem egy csirkés étterembe betolni egy fél grillcsirkét (leöblítve feketeribizlilével), s vacsi közben áthívott az asztalához 3 helyi lány. Kiderült, hogy csak az egyikük ipialesi, a másik kettő Caliból való és ők is épp most jöttek vissza Ecuadorból néhány hét után. A helyi lány gyorsütemben lepattant, Diana-val és Lilanaval viszont még sétáltam egy kört és dumcsiztunk egy kicsit erről-arról. 11 körül aztán elvonultam aludni és megegyeztünk, hogy másnap mielőtt továbbmegyek Ipialesből beugrok hozzájuk elköszönni.
Nyugovóra fél 12-kor tértem. Ez a nap is hosszú volt de szerencsére ennek is vége lett. Másnap még egy kis Las Lajas, aztán irány Santa Fé de Bogotá.
Folytatás:
Ipiales és Las Lajas (2004.06.22.)
|