Ipiales & Las Lajas

Kiruccanás Las Lajasba, majd tovább Pasto-ba és elrepülés Bogotába
2004-06-22
Reggel korán keltem, mert ez a nap már előreláthatóan is hosszú volt. Felkelés után gyorsan összepakoltam, majd a cuccaimat a szobámban hagyva elsétáltam a főtérre, hogy váltsak egy kis lóvét. Sajnos a pénzváltók csak 8 után nyitottak, így tettem 1-2 felesleges kört de aztán sikerült a 130 dollárt 2550-es árfolyamon átváltani, így lett egy kis kolumbiai pesóm. A pénzváltás után utazási irodák után kezdtem keresgélni, majd rövid érdeklődés után kiderült, hogy a 1,5 órányira lévő Pasto nevű városkából sokkal könnyebben és olcsóbban eljutok Bogotába, mint Ipialesból. Így aztán fél óra nézelődés után vettem egy jegyet 227e pesóért (osztva 13-mal = x Ft) egy aznap du. 3 órás gépre Pasto-Bogotá viszonylatban. Indulás előtt 1 órával kellett majdan a repülőtéren lennem, ami azt jelentette, hogy legkésőbb dél körül el kellett hagynom Ipialest. Maradt tehát 3,5 órám, hogy elkocsikázzak az Ipiales környékén található legfontosabb látnivalóhoz, a 7 km-re lévő Las Lajas-i templomhoz.

De miért is olyan csudi ez a templom? Nos, állítólag a múlt század elején a Las Lajas melletti völgyben - melynek mélyén egy folyó csordogál - megjelent Szűz Mária képe 45 méterrel a sziklák fölött. Ennek a csodának emléket állítva építették meg ezt a templomot 1916-48 között és azon kívül, hogy az egész egy hídra épült még az az érdekessége, hogy a fő oltára a mögötte lévő sziklából van kifaragva. Maga a templom egyébként nem nagy szám, de a hely ahova építették az tényleg fantasztikus. A templom építése óta zarándokhellyé vált Latin-Amerikában és az idelátogatók nagyon nagy számban hagynak a Szűzet dicsőítő fémtáblákat a templomhoz vezető szikla oldalában. Sajnos egy kicsit esős, borongós idő volt, amikor itt jártam de mindenképpen megérte a rövid vizit. Ipialesből egy collectivo-val jöttem ide - mely egy olyan taxi ami akkor indul el, ha megtelt - majd 1 órás templomkörbesétálgatás után ugyanilyen módon jutottam vissza Las Lajas falucskából Ipialesbe.

Ipialesben visszamentem a szállásra, majd elsétáltam az Diana és Liliana közeli hotelébe (vagyis ahol laktak), hogy elköszönjek tőlük. Megadták a számukat, hogy ha bajba kerülnék Kolumbiában, akkor legyen aki segít. Édesek voltak és megköszöntem a kedvességüket de mondtam nekik, hogy nem ilyen esetben akarok velük legközelebb találkozni. Elköszönésünk után elkaptam egy városi buszt, mely kivitt a központi buszpályudvarra, ahol azon nyomban megtalált egy ügynök és néhány perc múlva már egy Pastoba menő buszon ültem.

A kérdés persze ott van, hogy miért is mentem Pasto-ba és egyszerűen miért repültem Bogotába innen? Talán nincsenek buszok??? Nos, a helyzet más. A legfontosabb indok az nem más, mint a biztonság. Kolumbia déli része tele van gerillákkal és főút menti fegyveres rablókkal. Mostanában már kevésbé, egy néhány éve viszont szinte naponta raboltak itt ki távolsági buszokat, vagy a gerillák emberrablással "szórakoztak". A legszomorúbb az egészben az, hogy talán ez a legszebb része az egész országnak és archeológiai szempontból is itt található az ország egyik legfontosabb emlékhelye, San Augustín (valamint Tierradentro is). Ennek megtekintésére azonban úgy határoztam, hogy még várok egy ideig és majd egy jövőbeli vizit alkalmával nézek el ide.

Kb. 11.45 lehetett mire kigördültünk Ipialesből. A Pasto-ig vezető út egyszerűen csodálatos volt, már értettem, hogy miért mesélt nekem ódákat pár nappal korábban a quitoi diákszálláson egy izraeli srác erről. Mindenfelé hatalmas zöld völgyek és hegyek, s a legfurcsább talán az volt, hogy szinte minden domboldal meg volt művelve, s az egész olyan rendezettnek tűnt. Talán már fél 2 is lehetett mire beértünk Pasto-ba. A buszpályaudvaron azonnal elkapott egy taxis, aki 18.000 pesóért akart kivinni a reptérre. A pastoi reptér ugyanis nem a városban, hanem attól 33 km-re északra található, mégpedig annak köszönhetően, hogy Pasto egy hegyekkel körbevett területen fekszik, ahová ugye elég nehéz leszállni egy repcsinek. Ezért aztán a lehető legközelebbi területre építették a légikikötőt, ez meg 33 km-re volt északnak. Mivel kalkulálgatásom azt hozta ki, hogy Pasto központjába bejutva, majd onnan collectivo-t igénybe véve már nem érném el a gépet, így maradt a taxi végig. Talán még így is nevetséges a kb. 1300 Ft körüi összeg egy 33km-es útért de hátizsákosként ez komoly lóvé, így foghúzásként éltem meg ezt a kiadást. Na de sebaj, ez az élet. A reptérig vezető út sem volt kevésbé pazar, mint az Ipiales-Pasto szakasz, őszintén elkezdtem gondolkodni, hogy lehet, hogy mégis inkább busszal kellett volna végig mennem... A taxiút közben még volt egy rövid intermezzo, miközben egy út közepére kidőlt hatalmas fenyőt kellett arrébb tologatni az autósoknak, de aztán du. fél 3 körül sikeresen beértünk a reptérre. A csomagomat azonnal becsekkoltam (és nem számoltak fel extra díjat a plusz súlyért, pedig csak 20 kiló a megengedett, az enyém meg vagy 28kg volt). , majd egy kajáldában bekaptam egy kis ebédet.

Az Avianca kolumbiai légitársaság Fokker 50-es két propelleres gépe kicsivel 3 után szállt fel Bogotá felé. Az út nagyon nyugis volt, s az utolsó 40 perc lenyűgöző tájak fölött repített át. Hatalmas hegyek, hófödte csúcsok látszottak, még az egyik légikísérő srác hivogatott is ide-oda, hogy mit hol látni és mit érdemes fényképezni. Negyed órával a leszállás előtt még egy másik gépet is láttunk ahogy alattunk repül. Tök jóóóó volt. :) Fél 5 lehetett kb. mikor leszálltunk Kolumbia fővárosában. A csomagátvétel és a reptérről való kijövetel hipp-hopp megtörtént, s pár perc múlva már egy helyijáratos buszon ültem a város felé. A felszállásom utáni megállóban felszállt egy kiskatona, majd 3 percen keresztül azt magyarázta, hogy milyen rossz ötlet volt nekem nem taxival a városba bemenni, mivel ezeken a buszokon a gringókat kirabolják. Én meg magyaráztam neki, hogy nem vagyok hajlandó annyit fizetni, mint amennyivel a taxisok le akarnának rabolni. Az egyik buszon ülő pasas felfigyelt a beszélgetésünkre, majd odajött és ő is bekapcsolódott. A kiskatona aztán leszállt és maradtam ezzel a taggal. A manus olyannyira rendes volt, hogy leszállt velem a buszról ott, ami a kinézett diákszállóhoz a legközelebbi rész volt és elkísért egy taxiig, ami aztán végül elvitt a végcélomhoz. Bogotá első látásra nem volt valami túl barátságosnak kinéző, meg koszos is volt, de emberek szempontjából jól indult a történet.

A sokak által ajánlott Platypus nevű diákszállóba este 6 körül értem be. A hostel tulajdonosa, a 40-50 év közötti szuperfain Hermann volt, aki anno maga is hátizsákosként járta be a fél világot és pontosan tudta, hogy mi kell egy ilyen utazónak. Rövid várakozás után kaptam is egy szobát szemben a recepcióval, majd további informálódás után - melynek következtében már kis is találtam a másnapi programot - elmentem internetezni egyet, hogy kiderítsem Papótól, mi is a helyzet a laptopommal Amerikában. Internetezés után egy közeli étteremben bepusziltam egy pizzát, majd hazamentem a hostelbe és egy fél órás kézzel írott naplóvezetés után hallgattam egy kis zenét, majd beszunnyadtam.

Folytatás: Santa Fé de Bogotá (2004.06.23. - 06.24.)