Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Ipiales
Bogotá
Medellín
Cartagena
Santa Marta
Ciudad Perdida
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Cartagena és környéke

Megérkezés Cartagena-ba és az első, nyugis nap
2004-06-27
Az éjszaka sajnos nem volt a legnyugalmasabb, mivel sokszor megálltunk utasokat felvenni na és persze néha le is szállt 1-2 ember. Egy néhány alkalommal felszálltak katonák is a buszra (ez ugye már fel sem tűnik szinte - vagyis azért még feltűnik és ez jó), de rövid ellenőrzés után jónapot kivánva le is szálltak. Reggel 7 körül már elértünk a tengert de ettől a ponttól még vagy 3 órát buszoztunk mire, beértünk Cartagena-ba. Szerencsére ez alatt az utolsó 3 óra alatt senki nem ült mellettem, így elterülhettem mint a nagy Alföld.

Cartagena-t azért vettem fel a látogatásra tervezett városok közé, mert állítólag ez Kolumbia legszebb gyarmatvárosa és a középkori épületekből még a mai napig megvan egy csomó. Az óváros egy félszigetszerű földnyelven nyugszik és keletről a Karib-tenger határolja. Cartagena-n kívül még a délen található Popayan lett volna történelmi szempontból érdekes de az egy elég rázós területen fekszik, meg hát időm sem volt oda elmenni. (Ugye ez az a terület, ami fölött még Pasto - Bogotá viszonylatban átrepültem).

Reggel 10 körül volt, mikor a belvárostól 13 km-re lévő buszpályaudvarra beértünk. Azonnal ki is sétáltam a pályaudvar elé és taxi helyett (ami jól lehúzott volna az tuti) az utikönyvem által ajánlott zöld-fehér (hajrá Fradi!) város felé közlekedő buszra szálltam fel. Ez csiga módjára - szó szerint - csekély 45 perc alatt el is "repített" történelmi belvárosba, így kb. 1 óra múlva már a szálláshelyként sokak által ajánlott Casa Viena-ban figyeltem. A ház a nevét az osztrák tulajdonosairól kapta, akik egyébként már 2 éve visszaköltöztek Ausztriába. A business persze továbbra is rendületlenül fut. Itt is a több ágyas elhelyezést választottam, mivel az jóval olcsóbb volt, légkondis szobában 4 másik emberrel 7000 peso, ami kb. 600 Ft. Az nem gyenge. :) Szobatársam egy harmicegynéhány éves ausztrál fickó lett (aki éppen a Cartagena - Panama hajóra várás miatt rostokolt egy ideig), valamint egy japán csávó volt, aki 3 évet élt Ecuadorban és 1,5-et Kolumbiában. Mesélt nekem sokat az itteni üzletetikettről, hát nem biztos, hogy szívesen nyitnék itt bármit is. (Persze a maffia az nálunk is ugyanúgy ott van a körúton, de hát ott se nyitnék semmit 1-2 bicskán kívül.)

Lecuccolás és rövid ismerkedő csevely után ebédelni indultam egy közeli Coroncoro nevű étterembe, ahol is a szomszéd asztalnál ülő 2 - mint kiderült angol - lány áthívott magukhoz, ne egyek már egyedül. Caroline-nal és Abbey-vel közösen elfogyasztottuk és átbeszélgettünk az ebédidőt, majd megdumáltuk, hogy du. 4 felé teszünk egy közös sétát a történelmi városrészben. Az ebéd utántól 4-ig tartó idő alatt egy rövid szüleimnek való hazaszólást és egy rövid internetezést eszközöltem, majd egy utcai - eredetileg panamai de kolumbiában dolgozó - Anthony névre hallgató feka csávóval beszélgettem, akiről kiderült, hogy New Yorkban élt 10 évet illegálisan (aztán balesetett okozott és deportálták), s közös nagy almai múltunkból felemlegettünk egy-két mindkettőnk által "ismert" jelenetet. Az egyik mondatot a másikba fűző "cimbora" aztán annyira belelendült a vakerba, hogy egy "terhes feleségemet szülni kell vinnem"-szerű bocsánatkérő dumával ráztam végül le a manust (és utána hála Istennek soha többé nem futottunk össze.)

Du. 4-kor aztán összetalálkoztam a 2 lánnyal, majd tettünk egy sétát. Cartagena tényleg szép. Hosszú idő óta talán az első olyan város, amire azt mondom, hogy hangulatos és szép. Szűk utcák, csudifain kis erkélyek, színes házak és ami a legfontosabb, viszonylag nyugi az utcán. Az idelátogató turisták miatt - akiknek a száma egész Kolumbiában talán itt a legmagasabb - a belvárost szinte minden 2. sarkon egy rendőr őrzi, s bár éjszaka ezek nagytöbbsége elmegy aludni, ami a várost veszélyesebbé teszi azért - napközben öröm sétálgatni ezen a részen. Végigsétáltunk a főbb tereken és az óvárost körbeölelő középkori városfalon, majd 6-7 fele visszatértünk a szálláshelyünkre, hogy előkészülődjünk a vacsorához. Nekem ugye nem sok előkészületre volt szükségem de a lányok ki akartak öltözni vacsihoz (Dallas-effekt). A lányok elkészüléséhez szükséges - számomra holt - időt én a Kolumbia-Argentína futballmérkőzés nézésével töltöttem el. (2-0 Kolumbia javára, volt nagy öröm.) Az előkészület persze utólag elárulom, hogy indokolt volt, mivel egy San Pedro nevét viselő étterembe mentünk, ami talán az egyik legmenőbb az óvárosi éttermek közül. Még rosszul is éreztem magam a "mackónadrágomban" és egy pólóban. A vacsora mindazonáltal nagyon kellemes volt - még ha egy kicsit drága is - thai csirkét fogyasztottam valamilyen kókusztejes fűszeres mártásban, rizzsel. Vacsi után elmentünk egy közeli krimóba becsapni egy sört és kellemes beszélgetés mellett még egy kis salsa-t is táncoltam Abbey-vel. (Legnagyobb meglepetésemre a körülöttünk lévő helyi fiatalok sem táncoltak jobban mint én. Így aztán nem is volt mit szégyenkeznem a bénaságom és a gyakorlatlanságom miatt!) A sörözést végül ketten bírtuk Abbey-vel tovább egészen hajnal 2-ig, Caroline már korábban lelépett.

Hazafelé sétálgatva még el akartunk menni a tengerpart felé egy körre de egy járőröző rendőrautó lebeszélt minket róla, mondván, hogy az odavezető út egy kicsit rázós az éjszaka közepén és ha nem akarunk pucéran visszajönni, akkor inkább menjünk haza. Meggyőzők voltak a srácok, így aztán pontot tettünk a nap végére.

Cartagena: További ismerkedés a várossal
2004-06-28
Reggel 11-ig ment a szundítás. Viszonylag jól aludtam, csak éjszaka kellett felkelnem, hogy felvegyek egy pulóvert, mivel a légkondis szobában meg lehetett fagyni. (És eközben odakint 30 fok volt még éjszaka is!!!) Erre a napra nem terveztem különösebb attrakciót, így gondoltam ráérek lustizni. Kelés után egy frissítő zuhany következett, majd egy tojásrántottás reggeli. Ezt az ausztrál Mike-kal és egy csapat angol sráccal dumáltam végig.

A reggelit követően nem sokkal dél után befutott Abbey, akivel előző nap még beszéltük, hogy együtt folytatjuk Cartagena látnivalóinak felfedezését. Ez így is történt. Kifogyott tisztaruhakészletemnek miatt elugottam egy mosodába a 6 kiló szennyessel, majd első lépésként a San Pedro Claver múzeumot látogattuk meg, ami a város egyik szent misszionáriusának állít emléket, magával az öreg San Pedroval egyetemben, aki 400 éve nyugszik a múzeummal egybeépült templom oltára alatt egy üvegkoporsóban. A múzeum nem volt akkora nagy stenk, persze azért is lehet, hogy nem fogott meg annyira, mert ennél sokkal patinásabb Missziókat is láttam már Mexikóban és Californiaban is.

A múzeum után kötetlenül sétálgattunk (többek között kipróbáltuk a tipikus kolumbiai fagyit, ami gombócformába szervírozott darált jégre öntött valamilyen ízű szirup és sűrített tej egy papírtölcsérben) , valamint az egyik utcai ékszerügynök csábításának és könyörgésének engedve bementünk egy emerald ékköveket áruló üzletbe (aminek egyébként valamilyen múzeum volt a neve - micsoda szivatás). A nap csodálatos volt és főleg forró, így leginkább árnyékban hűsöltünk, amikor csak lehetett. Szokás szerint le-leszólítgattak bennünket az utcán a helyiek de mi mint 2 süket, csak sétáltunk tova. Abbey egy délutáni teázgatásra találkozott Caroline-nal, amin én nem akartam részt venni, így egyéb programként a város másik nevezetességének számító San Felipe Erődbe mentem el körülnézni.

A San Felipe Erőd egy elég masszív közel 450 éves építmény, mely szinte eredeti formájában áll az óváros szélén. Távolról egész frankónak néz ki de megmondom őszintén, hogy közelről szemügyre véve nem dobtam hátast. Pláne, amikor besétáltam az 1 m 60-as 80 cm széles folyosórendszerébe, ami olyan klausztrofób érzést váltott ki belőlem, mint Gulliverből Liliput látványa.

Az erődlátogatás után visszasétáltam a szállásra, hogy pihenjek egy kicsit, internetezzek és TV-zzek. Internetezéskor megtudtam Papó barátomtól, hogy a számítógépemet feladta egy Fedex-nél olcsóbb szállítási díjat felszámoló ABE Cargo névre hallgató Kolumbiai szolgáltatóval és 3 nap múlva megérkezik hozzám a csomag. Az egyetlen bibi, hogy nem Cartagena-ba jön, hanem Barranquillába, ami kb. 100 km-re van északkeletre Santa Marta felé. Mivel azonban úgyis Santa Marta-ba mentem innen tovább, ez nem volt akkora gáz. Internetezés után TV-ztem egy sort majd befutott Abbey, akivel megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk egy óra múlva.

Abbey sajnos soha nem ért vissza hozzám, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag. Hogy mi történt valójában azt soha nem tudtam meg, mert ezek után már nem is találkoztam többet egyik angol lánnyal sem. Mivel a közös vacsi elmaradt, ezért egy, a szállással szemközti étteremben dobtam be egy napi menüt, majd újabb tévézéssel vezettem le az est hátralévő részét. Elhatároztam, hogy másnap elmegyek megvizslatni egy már Ecuadorban is sokak (Kolumbiát korábban megjárt utazók) által ajánlott sárvulkánhoz, Cartagena-tól 50 km-re. Az egyetlen dolog amit nem döntöttem el, hogy szervezett túrával menjek-e oda, vagy mindenféle átszállásokkal helyijáratos busszal. Erre még gondoltam alszom egyet.

Az alvás a komoly teljesítményű légkondinak köszönhetően megint felébredősre sikeredett, mivel a mély alvásomból következő testhőmérséklet lehűlés általi jégcsapletöredezések állandóan felébresztettek forgolódás közben. :)

Kirándulás az El Totumo sárvulkánhoz
2004-06-29
Reggel korán keltem, mivel úgy határoztam, hogy mégiscsak a drágább és kényelmesebb megoldást választom és egy szervezett túrával megyek el a sárvulkánt meglátogatni. Fél 8 körül így jeleztem a recepciós srácnak, hogy érdekelne a dolog, majd egy gyors fürcsi és reggeli után 8.30-kor már fel is vett a túrabusz, majd Cartagena hoteljeit jártuk a turista kisbusszal, hogy mindenkit begyűjtsünk, aztán nyomuljunk tovább.

De mi is ez a sárvulkán? Cartagena környékén hosszú évszázadok alatt kialakultak vulkánszerű képződmények, melyekben kellemesen folyékony halmazállapotú sár figyel, hőmérsékletük kellemes és olyan sűrűségük van, aminek következtében képtelenség bennük elmerülni, habár a szóban forgó El Totumo kb. 230 méter mély. Sokak szerint rendkívül jó hatással van az ember bőrére egy ilyen sárpakolás (ami nem tudom, hogy igaz-e), de még ha csak a turisták hülyítésére találták is ki ezt a vakert, akkor is jópofa és egyedülálló attrakció, az tuti.

Szóval kb. 1 órába telt, mire elbuszoztunk az ominózus vulkánhoz, ami egyébként Cartagenától északra 50-kmre található közvetlenül a Bolivar és Atlantico tartományok határán. Útközben összeismerkedtem egy perthi ausztrál párral, akik ugyancsak a Casa Viena-ban laktak mellesleg és cseréltünk egy kis eszmét. Érkezésünk után - előre kiépített lépcsőkön - azonnal felmásztunk a sárfürdőhöz és nyomban el is merültünk benne. Egy, a pakolást kellemesebbé varázsoló masszást is igénybe lehetett venni (ha már disznó legyen kövér, ugyi), így kb 10 percig élveztem 2 helyi masszőrcsáve munkálkodását és derék munkájukért végül kb. 1 dollárt kellett csak fizetnem. :) A kb. fél órás fürdő után egy közeli tóban lemosattam magamról a sárt egy helyi asszonnyal, mindössze 50 USA cent összegért. Volt mit mosni, teljesen rámszáradz a végén a sár. Maga a túra így szervezett módon - mindenféle helyi buszokra való átszállás nélkül - 25000 kolumbiai pesomba került, ami kb. 9 és 1/2 dolcsi, azaz közel 2000 Ft. Jó kis móka volt, nem bántam, hogy eljöttem rá.

2 óra sárfürdőzés majd azt követő megtisztulás után aztán elindultunk vissza Cartagena-ba. Útközben még megálltunk egy tengerparti étteremben ebédelni (amire én nem fizettem be sajnos és később jól meg is bántam, mert jó volt a kaja de előre kérték a zsírt), majd du. 3 után nem sokkal visszaértünk végre. A buszon volt 2 kis fiatal kolumbiai csajszi, akik nagyon meg akartak velem ismerkedni közelebbről, de elbalfékeskedtem a dolgot (ami miatt nagyon haragudtam magamra), mert végig az ausztrálokkal beszélgettem az utazás és a világ csodáiról. Eme mulasztásból származó apró felindultságomat egy konkrét elhatározás követte: el kell mennem egy kicsit csajozni! Van itt egy csomó nagyon helyes lány, akik úgy tűnik, hogy kamázzák a magas európai srácokat, szóval kihasználom végre, hogy nem egy alacsony gyapotszedő kongói srácnak születtem. :) Visszaérkezés után ettem egy fix menüs ebédet kétezerért egy közeli kajáldában, majd elmentem egy Vivero nevű bevásárlócentrumba nézelődni. Negyed óra sétálgatás után ki is szúrtam magamnak egy aranyosan rámmosolygó eladólánykát és elhívtam bambit fogyasztani. Valamilyen kommunikációs probléma folytán azt értettem, hogy nem szívesen tenne ilyet, így jószerencsét kívánva elköszöntem tőle. Grrrr.

Még New Yorki pincéréveim alatt volt egy nagyon jószívű munkatársam, egy nálam 1-2 évvel idősebb kolumbiai srác, akinek a családja Cartagenai volt és egy közelmúltban megtörtént levélváltás alkalmával felajánlottam a manusnak, hogy szívesen meglátogatom a családját, készítek 1-2 fényképet és elküldöm neki emailben. (Csak úgy, mint ahogyan azt már Cuenca-ban megtettem egy másik cimborámnak.) Az öreg Richard cimborám először is hihetetlenül meglepődött, hogy itt vagyok, másodszor viszont megkért rá, hogy vegyem fel a kapcsolatot a családjával. Ez ezen a délutánon meg is történt és az idősebbik húgát, Rina-t felhívtam telefonon. Egyetlen kapcsolódási pontként a Vivero áruház előtt este 6-kor beszéltünk meg randit.

A maradék 1,5 órában szokásos internetezést illesztettem a programba, majd este 6-ra visszamentem az áruház elé.

Várok, várok és egyszer csak kijön az áruházból a korábban leszólított lányka. Mosolyogva odajött és elkezdtünk beszélgetni. Nagyon nem sietett haza, de mivel nekem már volt aznapra egy randim (még ha egészen más természetű is), másnapra próbáltam találkát javasolni. Ezúttal azonnal elfogadta az ajánlatot és a következő pillanatban már serényen adta meg a számát, hogy ha valami van hívjam fel. Kiderült, hogy 20 éves a lelkem. 10 hónappal a 3. X előtt ez egy kicsit elgondolkodtatott de aztán villámgyorsan elhessegettem ezt a felesleges aggodalmat. :) Rövid várakozás után aztán befutott Rina (aki még soha nem láttam előtte de egy az egyben úgy néz ki, mint a bátyja csak ugye ő mégiscsak lány), s egy rövid séta és ismerkedés után taxiba ültünk és elmentünk "haza". A család hatalmas szeretettel fogadott, egész este beszélgettünk, majd felhívtuk Richard-ot is NY-ban. Richard bátyja Roni még spaghettit is főzött nekem, teljesen jó fejek voltak. Mondták, hogy költözzek oda hozzájuk de mondtam, hogy egy kicsit messze laknak és ez nekem nem lenne annyira kényelmes. (Az igazság viszont, hogy 7000 pesoért azt csinálok amit akarok a Casa Viena-ban, itt meg azért mégiscsak függtem volna ezektől a kedves emberektől, ami ennyi idősen már számomra nem oké). Nem sokkal éjfél után aztán elköszöntünk egymástól, majd visszataxiztam a hostelbe, ahol azonnal be is vágtam a szunyát.

Kirándulás Isla del Rosario-ra és Playa Blanca-ra
2004-06-30
Reggel megint korán keltem, mert a kirándulóhajók Isla del Rosario-ra 8 körül indulnak. Még előző este szereztem egy-két fontosabb infot a szóban forgó szigetekről, ezért határoztam el, hogy ha már itt vagyok, elmegyek körül nézek mi van arra. (Nem sok minden.) Egy fiatal izraeli sráccal, Orennel a hostelből mentem a kikötőbe, hogy megérdelklődjük az odajutás lehetőségeit. Még a hotel is egy Alcatraz nevű nagyobb méretű kirándulóhajót ajánlgatott (mely még ebédet is biztosított az árban), így azt választottuk a kisebb hajók helyett. Ez utólag derült ki, hogy sajnos hatalmas hiba volt, mivel ez a hajó a 35 km-re lévő Rosario szigetre 2 és fél óra alatt ért oda, a kisebb motorcsónakok dupla 200 lóerős Yamaha motorokkal meg 50 perc alatt lenyomják ugyanazt a távot. A Galápagoson már kihajókáztam magam, ez most igazán nem hiányzott. A Casa Vienából befutott a már előző nap megismert 2 ausztál fiatal is, így az út nagy részét velük beszélgettem végig, de még így is majd szétuntam az agyam.

Isla del Rosario egy szép kis szigetcsoport a kolumbiai Karib-tengeren de semmi újat nem tudott nyújtani. Belize-ben sokkal szebb szigetecskéket láttam szebb lagúnákkal és egyébként már attól sem dobtam hátast, szóval ez enyhén szólva egy kicsit csalódás volt számomra. Nem is beszélve arról, hogy az általunk meglátogatott sziget egyetlen igazi látnivalója egy akvárium volt (amikből én már láttam egy párat életem során és ez már másoktól szerzett info alapján sem volt felettébb impozáns), szóval nem mentem be és fürdésre alkalmas tengerparti szakasz híján egy kövön üldögélve egy fa árnyékában tölöttem az ottani 1 órás megállót. Az Oceanario (ami az akvárium neve volt) után újabb 1 órás hajókázás következett ami alatt az Isla de Barú-n található Playa Blanca-ra (fehér beach) mentünk át. Itt egy kisebb csónak igénybevételével értünk ki a partra (ami vagy 4x fordult, mire a hatalmas kirándulóhajónkról mindenkit el tudott szállítani). A kolumbiai partraszállást egy hullagyenge halebéd követte, majd egy folyamatos zaklatásokkal teli tengerparti pihi. A sziget lakosai fáradhatatlanul ostromolták a turistákat mindenféle ajánlatokkal, s a végén egy nagyon szép fekete kiscsaj csábításának engedve végül is igénybe vettem egy masszázst. Maga a masszázs se nem volt hatékony se nem volt kellemes de a lány olyan szépen mosolygott rám közben, hogy teljesen máshol járt az eszem... :) Aztán mikor kifizettem a fáradalmait, akkor kikapta a kezemből a lóvét és rám se nézett mikor eloldalgott. Hmmm, ennyit a vendégszerető kiszolgálásról. Még masszázs közben eleredt az eső (és már előtte is teljesen borult volt az ég), így visszaszálltunk az Alcatrazra és célbavettük Cartagena-t. Útközben egy darabon egy néhány delfin kísérte az utunkat (ami jópofa volt) de ezt az élményt símán kihagytam volna, ha nem kellett volna több mint 2 órát zötykölődnöm visszafelé ismét.

A késői érkezéstől való aggodalmaskodás azért is lett rajtam igazából úrrá, mert 6-kor randim volt az áruházas kiscsajjal és azt meg nem akartam lekésni. Szerencsére 6 előtt 5 perccel beértünk a kikötőbe, így kicsivel 6 utánra odaértem a megbeszélt találkahelyre. Kértem még egy fél óra időt (ő még úgy is dolgozott), hogy gyorsan rendbeszedjem magam, de ezzel nem is volt gáz, este 7 után kicsivel már édeskettesben sétálgattunk a cartagenai óvárost körülvevő várfalon. A randink egészen fél 10-ig tartott, amikor is Paola-nak - ugyanis így hívták a kis lelkemet - haza kellett mennie. Hát, összegezve ezt a kis romantikus légyottot, nem jutottam sokkal előbbre (hangsúlyoznom kell, hogy 29 évesen már más számít komoly eredménynek, mint 20 évesen), de mindenesetre jól esett. Búcsúzáskor megbeszéltünk, hogy másnap reggel még indulásom előtt reggelizünk egyet közösen. Barátaim pozitív - negatív kritikáit és megjegyzéseit elkerülendő nem tettem fel a lányról képet a fotóalbumba. :)

A randi után bekaptam egy fél grillcsirkét, majd hazamentem a diákszállásra és 2 óra internetezés után bealudtam, mint gép.

Folytatás: Santa Marta & Taganga (2004.07.01. - 07.05.)



Home  - Napló  - Kolumbia  - Cartagena

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)