Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Cuenca
Riobamba
Baños & Cotopaxi
Quito
Galápagos-szigetek
Otavalo
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Riobamba es a "Nariz del Diablo"

Cuencától Riobambáig
2004-05-29
Reggel szokás szerint sokáig lustálkodtam. Ez volt az utolsó napom (vagyis délelőttöm Cuencában), már semmit nem akartam megnézni úgysem. Így hát szorgosan irogattam tovább az infókat a weblapomra. Egy rövid reggeli erejéig felkeltem az ágyból de aztán fél 1-ig visszapihiztem. Ezek után összepakoltam a cuccaimat és kifizettem a szállást. Natalia, a recepcióslány felhívta a buszállomást, hogy érdeklődjön a Riobamba felé menő buszokról mégegyszer. (Két nappal előtte már érdeklődött egyszer így ekkor már arról is megbizonyosodhattam, hogy a Riobamba - Alausí vonat nem szombaton - ahogyan azt az útikönyvem említi - hanem vasárnap megy. Ez ugyanis az a turistaattrakció, amiért Riobambába megyek. Na de erről majd később...) Két nappal korábban Natalia azt mondta, hogy a legelső busz Cuenca - Riobamba viszonylatban du. 1.30-kor indul, ezért nem is siettem. A második megerősítésnek szánt telefonhívás alkalmával azonban kiderült, hogy már reggel óra voltak buszok Riobambába és a délutáni sem 1.30-kor, hanem 2-kor indul. Kicsit morgolódtam, hogy a korrekt infó nem 2 nappal korábban derült ki, mert akkor már reggel elmentem volna Cuencából de gondoltam ez úgy se nagyon számít. (Később kiderült, hogy tévedtem.)

Kicsivel fél 2 után Natalia hívott nekem egy taxit ami kivitt a buszpályaudvarra. Indulás előtt még vettem egy csirkés szendvicset egy Pio Pio nevű étteremben, ami egy gyorskajálda lánc Ecuadorban (ebben csak az a poén, hogy a kedvenc perui éttermemnek is ez volt a neve New Yorkban!), majd felszálltam a Patria busztársaság du. 2-kor induló buszára. Meg kell, hogy mondjam elég lepattant egy járgány volt. Peruban még azt mondták nekem többen is, hogy az ecuadori buszközlekedés jobb mint a perui de ennek egyelőre még csak halvány nyomait sem láttam. Az általam látott buszok nagytöbbsége mind teljes gáz. De hadd meséljem el bővebben, hogy milyen is volt ez az út. Sztori...

Elindultunk tehát Cuencából. Már a pályaudvarról kijőve az ajtóban állt a jegyszedő srác, aki a busz egyes célállomásainak neveit ordibálta, mint egy sakál. (Rengeteg ember ugyanis nem a pályaudvaron veszi meg a jegyet, mert ott van egy 10 centes tax, hanem várják, hogy a busz kigördüljön az állomás kapuján és ott szállnak fel.) A korábban csak félig megtelt busz így egy pillanat alatt teli lett. De ez nem volt elég, ugyanis egészen a város határáig szálltak még fel emberek, s a végén már a "számban és fülemben" is állt valaki. De ez még mind hagyján. Az utazókon kívül néha felszálltak árusok, akik torkaszakadtukból üvöltötték az általuk kínált portékát és annak árát, kérvén az embereket, hogy segítsék ki őket a termék megvásárlásával. (Sokan egyébként így utaznak és jutnak el egyik helyről a másikra, ez jópofa.) A csúcs egy zenész gyerek volt, aki az árult fruttik mellé furulyázott is egyet. Csakis a harmadik (azaz fülsüketítő) oktávban és ezt mind a fülembe. Komolyan mondom annyira ideges lettem egy idő után, hogy csak na. Egy ilyen helyen ugyanis nincs az embernek választása, hanem csak a tűrés marad, ha nem akarod az adott emberkét bántani. Szerencsére nem nyomta 20 percnél tovább a felejthetetlen szerenádot, hanem a soron következő faluban leszállt. (Mondanom sem kell, hogy a furulyakoncert közben, előtte és utána folyamatosan szólt a rádió.) Az összesen 6 órás úton szinte végig így mentünk. Hol leszálltak, hol felszálltak emberek, néha dugig volt a busz, néha egész szellősen üldögéltünk. Rajtam kívül még egy fehér lány volt a buszon (turista) de nem beszélgettem vele, így nem tudtam meg, hogy ki lánya, borja volt. Az egyik falucskában 6 kopprészeg csávesz szállt fel, akik csendesen, ferdeszájjal mosolyogva üldögéltek (az egyik mellém ült le és próbáltunk kommunikálni de minden szó elejét és végét lenyelte, így egy hangot nem értettem abból amit mondott) és dülöngéltek ide-oda. Nem zavartak sok vizet csak büdösek voltak mint egy istálló. Ja ez egyébként a legidegesítőbb a 3. világ országaiban. A falubéli emberek nagytöbbsége számára a fürdés csak ünnepnapon szükséges. Utazni viszont muszáj, így a meglehetősen kellemetlen, Laura Biagotti-ra és Givenchy-re még távolról sem hasonlító bukét húzzák maguk után, mint repülő a kondenzcsíkot. Ha pedig melléd ülnek le, akkor nincs menekvés. (csak ablakkinyitás...)

A Cuencát Riobambával összekötő út (ami az ország fővárosa, Quito felé is folytatódik) egy csodálatos vidéken vezet keresztül egyébként, hatalmas zöld hegyek és völgyek váltogatják egymást, folyamatos hegyre fel- és lemászásokkal. Sajnos erről csak néhány rövid pillanatban sikerült meggyőződnöm, ugyanis az utazás 3/4 részében felhőben ment a busz. Egyes helyeken olyan hatalmas szakadék tátongott az út mellett, hogy a Bolíviában lebiciklizett La Paz-t Coroico-val összekötő ("halál útjának" nevezett) szakasz elbújhat azok mellett. (Gondolom persze, hogy ezeken az utakon sem kevesebben halnak meg, ahogy az emberek vezetési stílusát elnézem.) Volt egy rövid pillanat (és ezt le kell írnom mert sajnos lefényképeznem nem sikerült), amikor olyan csodálatos tájat láttam, hogy hejj. Képzelj el egy hatalmas hosszú völgyet alacsonyan úszó bársonyos hófehér felhőtakaróval, mely felett a lemenő nap vörösre festett égboltja, valamint az a felett ringatózó sötétebb fellegek egy varázslatos keretet alkotnak. Vagyis zöld völgy és hegyoldalak, alul szikrázó fehér, középen szenvedélyes vörös, fölötte egy pedig szürkébe forduló piszkosfehér. Maga a TSODA. :)

Egy rövid 10 perces szünetre megálltunk Alausíban (ahová másnap vissza fogok jönni mert ez alatt van a híres "Nariz del Diablo", azaz az "Ördög orra", na de hogy az mi arról majd később bővebben), mely már csak másfél órára volt Riobambától. Pontosan este 8 óra volt, mire a célállomásra beértünk. Azonnal taxiba vágódtam és a vasútállomásra siettem. Sajnos hiába... Megérkezésemkor közölte a jegyárusító emberke, hogy már az összes jegyet eladták. Ááááááááááááááá. Az van ugyanis, hogy kivételesen (egy néhány hónapon át mostanában) nem a teljes hosszú vonat közlekedik, hanem egy rövidebb szerelvény, vagyis a hely is sokkal kevesebb rajta. Így aztán az du. 5 óra körül kinyitott pénztárból már 6-ra elkapkodták az összes jegyet. S mivel a vonat hetente csak 3x jár és a legközelebbi majd csak szerdán (azaz 3 nappal később) megy, így a Riobamba - Alausí vonatozást bebuktam. 1 napnál több időm erre nekem most nincs. Nem akkora nagy csoda egyébként maga a dolog, csak szép idő esetén állítólag mesés a táj a vonatból (és sokkal jobban élvezhető, mint egy buszból), s ami a legnagyobb poén az az, hogy a vonat tetején ülve lehet utazni végig. Sajnos kénytelen leszek Indiáig várni ezzel az érzéssel. Bár a már zárójelben említett "Nariz del Diablo" az Alausí utáni szakaszon található, ahová a vonat naponta többször is lecsordogál a sok turista miatt. A pótmegoldás tehát Riobamba - Alausí busszal (ami ugyancsak a vasútállomás mellől indul kicsivel a vonat után), majd Alausíból vonattal az "Ördög orráig". És valószínűleg ezen a szakaszon is lehet a vonat tetején ücsörögni végig. Ha ez korábban kiderült volna, már Alausíban leszálltam volna a buszról és akkor megspóroltam volna magamnak egy extra utat és egy kis lóvét is. Ezt okozza a félreinformálódás. (Ha tudtam volna a korábbi buszokról és a könyvem nem hangsúlyozta volna ki, hogy a vonat indulása előtti nap este 7 és 8 között a legésszerűbb jegyet váltani (na és persze ha rendes hosszúságú vonat indult volna), akkor összejött volna a terv. Persze ha a nagypapának kereke lenne, akkor ő lenne a villamos...)

Egyelőre Ecuadorban még nem sok szerencsém volt... Bár az emberek fainabbak és jobban érzem magam úgy általában, szóval azért ez pozitív.

A vonatkirándulás részleteinek "összegyűjtése" után elballagtam egy, a már Cuencából telefonon lefoglalt közeli szállodába, ahol ugyancsak 8 dollárért sikerült egy szobát szereznem, privát fürdőszobával és kábeltévével. A lecuccolás után elmentem még egy közeli étterembe vacsizni (miután 45 percig kerestem egy fránya bankot, hogy kivegyek egy kis lóvét) , majd az isteni gombamártásban megforgatott csirkemellfilé elfogyasztása után visszasomfordáltam a szállóba és egy kis tévézés után befejeztem a napot.

Riobamba utcáin sétálgatva egyébként olyan szinten bámulnak meg az emberek, hogy az félelmetes. Természetesen a magasságom miatt számítok kuriózumnak errefelé, valószínűleg 2 méteres utazók ritkán jönnek ebbe a kisvárosba... :)

Vonatozás az "Ördög orrához" és tovább Baños felé
2004-05-30
Reggel 6-kor keltem, hogy már 7 előtt kint legyek a vasútállomáson. Valami azt súgta, érdemes kimenni előbb. (A vonatpótló busz 7.30-kor indult, ezért nem kellett volna annyira sietni.) Gyorsan lezuhiztam és összerámoltam, majd a hátizsákot hátrahagyva egy csomagmegőrzőben kisiettem a vonathoz. Amikor odaértem össszetalálkoztam azzal az emberkével, aki az előző nap már nem volt hajlandó több jegyet eladni. Persze amikor ránéztem a szerelvényre, azonnal tudtam, hogy miért. A vonat ugyanis nem állt másból, mint egyetlen "BZMOT" szerű vagonból, olyanból, ami mondjuk Debrecent köti Balmazújvárossal össze. Egy ilyenbe pedig nem férnek el túl sokan. Mégis, a pasas emlékezett rám és a vonat közvetlen indulása előtt odajött hozzám közölni, hogy mégis tud nekem egyetlen helyet biztosítani. Örömmel elfogadtam és pár perc múlva már az állomásról kizötyögő vonatban üldögéltem. Sajnos a tetőn már nem volt több hely, így kénytelen voltam a szerelvényben utazni. Az idő nem volt túl ragyogó, eléggé lógott az eső lába (ami miatt nem sok mindent lehetett látni), így nem is bántam annyira. A tetőn üldögélés úgyis akkor poén igazán, ha látod az előtted kígyózó hosszú kocsikból álló szerelvényt. Talán majd Indiában lesz ilyen... :)

Elindultunk tehát. A vonat tejeje dugig, bent viszont csak kb. 15 ember volt a 35 székre, így kényelmesen lehetett terpeszkedni. 10 perce mehettünk, amikor egy kereszteződésnél egy fiatal srác intette le a vonatot, hogy "van itt egy turistabusz 16 turistával és jönnének az útra". Csodák csodájára volt hely. Azonnal fel is vettük a 16 holland turistából álló csoportot. Nem igazán értettem, hogy akkor velem miért szívóztak, erre csak később jöttem rá. A vonat tehát dugig lett, így robogtunk tovább. Riobambából kifelé menet egyébként ismételten tanúja lehettem a szegénység hatalmas méreteinek. A városszéli emberek mindenféle összetákolt viskókban, óriási szemétdomb közepén éldegélnek. Az elrobogó vonat látványára sok helyi kisgyerek odarohant a vonathoz és integetett a tetőn üldögélőknek. Sokan csak bámulták az "elsuhanó" járgányt, gondolom azon filózhattak, hogy miért jó 30-40 embernek összetömörülve egy vonat tetején utazni, amikor hideg van, fúj a szél és ráadásul talán még esni is fog. Én is elgondolkodtam ezen, hogy ez milyen poén. A mai modern világ lakója számára már az a kuriózum, ami az ott lakóknak még kemény valóság. Egy 10-20 éve ezen a vasútvonalon még közlekedtek vonatok és szállították az embereket és a mindenféle terményt. Ma meg ugyanebből egy turistalátványosságot csináltak. Persze ez a világon sok helyen így van de ez akkor is megmosolyogtató. Pláne, hogy maga az út nem akkora hűha, mint aminek leírják. De a hülye turista - lásd én - elhiszi amit az útikönyvek hintenek.

Az út folyamán egy hatalmas völgyben kacskaringózva haladtunk előre szép lassan. Hol kereszteztük a főutat, hol attól távol, apró falucskákon keresztül nyomultunk Alausí felé. Útközben egy szakaszon, amikor a főút mellett halattunk egy érdekes "látványra" lettem figyelmes. Több helyközi járatos busz tetején birkák utaztak. Szóval megy a busz 80-100 km/h-val mint atom, szerencsétlen birka meg annak tetején figyel és kémleli a tájat, hogy "akkor most mi van". (Sikerült egy félig elfogadható fényképet is készítenem erről a fényképalbumba.) Jópofa látvány volt. Kb. 1,5 órája lehettünk úton, amikor befutottunk egy falucskába. Itt megállt a vonat 15 percre, amíg lehetett kaját, piát és egyéb souvenireket venni és a helyiekkel egy kicsit vegyülni. Mivel nagyon turisztikus volt az egész, nem sok kedvem volt leszállni a vonatról. Már annyi ilyen helyen voltam, hogy fáraszt az állandó "zaklatás". Ha ilyen helyre érkezik a szerencsétlen turista ugyanis, akkor a helyiek megrohanják (egyik a másik után) és mindenáron el akarnak valamit adni. Ami persze érthető de akkor is fárasztó állandóan azt mondogatni, hogy "köszi nem". Egy rövid sétát azért tettem de pontosan az történt, amiről írtam. A vonat közvetlen továbbindulása előtt két helyi asszony szóváltásba keveredett és pár pillanat múlva már egymás haját tépve szidták a másik anyját. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez jópofa volt, de ilyet mindenesetre még nem láttam. Na mindegy, szóval továbbindultunk. Innen még másfél órát haladtunk előre, amikor megérkeztünk az Alausí vasútállomásra. A táj továbbra is szép dimbes-dombos völgyes volt de a távoli hófödte vulkánokból persze (amit állítólag tiszta idő esetén látni lehet) semmit nem sikerült látnunk.

Alausí vasútállomásán újabb 20 ember szállt fel az aprócska szerelvényre. Ekkor már nem tudom, hogy mennyien lehettünk de közel 100-an, az tuti. A vonat belsejében mint a heringek, úgy álltak egymás mellett az emberek. Komolyan mondom, tömeg és turistaiszonyom lett egy pillanat alatt. Legszívesebben leszálltam volna a vonatról de ha már eddig eljöttem, akkor látni akartam, hogy miért olyan fantasztikus ez az egész. Az egész attrakció lényege a már korábban is többször emlegetett "Nariz del Diablo" alatti szakasz. A "Ördög orra" nem más ugyanis mint egy hegy, aminek az oldalában oda-vissza, egymás alatti és fölötti viszonylag egyenes szakaszokon halad egyre lejjebb a vonat úgy, hogy minden szakasz végén egy váltó irányítja át a vonatot az újabb szakaszra. Mivel egy több száz méter mély völgybe kell a vonatnak lejutnia, ezért ez volt az egyetlen létező megoldás a pálya megépítésére. Nem mondom, jópofa de nem voltam tőle elájulva. (A másik meg, hogy pár héttel korábban már Cuscoban is láttam és tapasztaltam ilyet, ugyanis a Machu Picchuról visszatérő vonat is ugyanígy haladt egyre lejjebb a völgyben fekvő város vasútállomására.) A pálya vége jelen esetben a völgy alja volt, ahol is megfordították a szerelvényt és a vonat tetején és a vonatban utazó tömeget helycserére "kényszerítették". Ennek köszönhetően a felfelé vezető szakaszon már a vonat tetején üldögélhettem. A helycsere hihetetlenül muris volt, mert a vonat belsejében utazók többen voltak, mint az első körben a vonat tetején utazók, így alig fértünk fel a tetőre. Igazából nem is akartak ennyi embert felengedni (de hát ez volt az egészben a poén, hogy a vonat tetején ülve utazol) de mivel a 16 extra felvett ember miatt sokan reklamálni kezdtek, ezért a végén csak felkerült mindenki a tetőre. (Az volt ugyanis, hogy véleményem szerint a vonatvezető és a kalauz megegyeztek, hogy az újabb 16 emberből befolyó extrát majd jól elosztják egymás között... Ennek következtében azonban tényleg többen voltunk, mint amennyi emberre a vonatot tervezték és ebből lett a probléma.) Az Alausíba visszavezető utat így már jobban élvezhettem, de ez sem volt akkora nagy stenk, mint aminek mondták. Ezt többen meg is állapítottuk az utazók közül. Állítólag a hosszú szerelvény egyes szakaszokon ki szokott siklani egy kicsit, s a vagonok sínekre bottal való visszaterelése színesíti a programot. Ez számunkra elmaradt. Visszaértünk tehát Alausíba, ez is megvolt.

Riobambába való visszatérés előtt még kolbászoltam egy kicsit a helyiek között, magamba szippantva a helyi hangulatot. Éppen piac nap volt, így rengetegen voltak az utcán. Érdekes volt tapasztalni főleg azt, hogy itt az emberek mennyire másak mint Peruban. Ott ugyanis egyetlen gringóként nem jutsz egy saroknál tovább, mert állandóan odajön hozzád valaki. Itt meg semmi. Kényelmesen sétálgattam a tömegben és ugyan megnéztek de mégsem jöttek oda koldulni vagy kéregetni. Ez nagyon tetszett. Ecuadorban, csakúgy mint Peruban és Bolíviában a falubéli nők többsége népviseletbe van öltözve. A népviselet mindenhol színes ruhákból áll, (ami egy városi tömegben állati jó színfolt), hátukon pedig ugyancsak egy színes "hátizsákként használt" pokróc, amibe a cipelnivalókat (esetenként gyerek) csavarják. A lányok már kisgyerek koruktól fogva ezt a népviseletet viselik, nem is csoda, hogy soha nem változik a világ ezzel kapcsolatban errefelé.

Indulás előtt még bekaptam egy két falatot, majd újabb 2 óra alatt visszabuszoztunk Riobambába. (Természetesen vonattal is vissza lehetett volna menni, de az 1,5 órával több idő.) Az út ugyanolyan volt, mint amilyennek már korábban az ilyet leírtam, azzal a különbséggel, hogy a sofőr elfelejtette bekapcsolni a rádiót. Örömködtem is, hogy milyen jó a csönd. Riobambába kb. fél 3 körül értünk vissza. Mivel farkaséhes voltam, azonnal elmentem ebédelni a talán egyetlen nyitva lévő étterembe. (Vasárnap is semmi nincs nyitva, még a kajáldák sem!) Mohóságom és ebből következő butaságom következtében egy olyan spanyolos csirkét ettem meg, aminek az íze már első harapásra sem tetszett, viszont annyira éhes voltam, hogy ez akkor nem érdekelt. Kaja után tettem egy rövid sétát a riobambai belvárosban, majd a cuccaimat felvettem és kitaxiztam a buszállomásra. Du. 5-kor elindultam a következő állomás, Baños felé. Útközben iszonyú hasfájásaim voltak, mérgelődtem is, hogy hogy lehettem akkora barom, hogy egy rágós rossz ízű csirkét ettem meg. Így jártam.

Bañosba este 7 körül ért be a busz. Leszállás után azonnal megszólított egy helyi srác és privát fürdőszobával és reggelivel 4 dollárért ajánlott egy szobát egy közeli hostelben. Ez nagyon baráti ár volt, így rögvest elfogadtam. Odaérkezésemkor azonnal ki is derült, hogy miért ilyen olcsó. A hostelt egy huszonéves, korábban világutazgató izraeli gyerek vezette. (A sok izraeli utazó és azok állandó alkudozásaik miatt ezek a srácok már tudják, hogy mi a nyerő ár. Ecuadorban van egy jópár ilyen hostel és a tulajok egyik helyről a másikra küldik az embereket. Így hiába olcsó, mindig teli van és ezáltal pörög a biznisz.) Sajnos Bañost ezen a napon már nem tudtam felfedezni, mert hatalmas trópusi eső szakaszt a városra és így ki sem lehetett mozdulni. Erre persze nem is lett volna lehetőségem, mert a "romlott" csirke megtette a hatását. Az este hátralévő részét így a hostelszobámban tévézve és olvasgatva töltöttem.

Elalváskor fohászkodtam az Égiekhez, hogy másnapra legyen jó idő...

Folytatás: Baños & Cotopaxi (2004.05.31. - 06.01.)



Home  - Napló  - Ecuador  - Riobamba

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)