Monteverde

Egy viszonylag pörgős nap Monteverdében
2004-08-09
Miért is jöttem Monteverdébe, merül fel a szokásos kérdés... Nos, először is azért, mert Monteverde egy rezervátum Costa Rica egyik legszebb részén, gyönyörű hegyek és trópusi esőerdők otthona. Másodszor pedig van itt egy "mutatvány", amiről már többen meséltek, ezt Canopy Tour-nak hívják. A Canopy Tour elnevezés arra utal, hogy szinte madártávlatból látogatod meg az esőerdőt. Ez kétféle képpen lehetséges: 1. az erdő fölött létrehozott sok-sok hídból álló ún. "skywalk" ("égi séta") segítségével, mely egy 10 emeletes ház magasságából tekint le az alatta fekvő erdőre, 2. az erdő egyes részein helyenként több száz méteres hosszúságban kifeszített bivalyerős sodronyköteleken, egy speckó felszerlés igénybevételével való végigsiklás által. Engem ez utóbbi érdekelt nagyon, mert ez poén. (Erről részletesebben alább.)

Köztudott, hogy a természet napkelte és napnyugta környékén éberebb, mint a nap közepén, ezért az első 6.45-ös buszt igénybe véve indultam el a Santa Elena Rezervátumba. (Ez alkalommal nehezen ment a felkelés, mert itt csönd is volt, meg sötét is és végre jól aludtam.) A Santa Elena Rezervátumon kívül van egy másik is itt, amit Monteverde Rezervátumnak hívnak, az népszerűbb a turisták között, mi ezért választottuk a másikat. Ha sok az ember, az állatok tutira jobban elbújnak. Az idő sajnos elég pocséknak indult de "ígéretet" kaptunk, hogy a reggeli eső az csak átmeneti. A Nemzeti Parkba - ami egyébként "cloud forest", azaz "felhőerdő" néven fut az állandó felhőben való úszása miatt - nem egyedül, hanem 4 kanadai srác társaságában mentem. Velük még előző este is találkoztam, amikor megérkeztünk Santa Elena-ba és együtt hallgattuk végig a hosteles srác meséjét a környék látvinalóiról. Mint kiderült, ők is ugyanazt a megoldást találták a legüdvösebbnek, így a nap hátralévő részében egy másik közös programunk is volt már.

A rezervátumba érkezve az eső nem hogy mérséklődött volna, hanem még egyre jobban rá is kezdett, így egy kicsit vegyes érzésekkel indítottuk a sétát. Kora reggel ide vagy oda ugyanis, az állatok esőben elbújnak, így féltünk, hogy nem lesz esélyünk. Sajnos nem is volt, mert a 2 és fél óra esőerdei séta alatt - mely egyébként a ködös-nedves-csöpögős jellege miatt még elég hangulatos is volt - egy megveszekedett állatot sem láttunk. Csak a túrázás befejeztével láttunk egy csomó kolibrit, ahogyan azok a park idegenvezetői által elhelyezett cukrosvizes etetőkhöz repkedve táplálkoztak. Szerencsére még sikerült is ezekről fényképet készíteni, amire az esély más körülmények között igencsak apró lenne. A park "kipipálása" után elhatároztam, hogy a trópusi esőerdőkből egy ideig most elég lesz. Se esőerdő, se felhőerdő és hasonlók nem fognak a közeljövőben felkerülni a progamok listájára.

Nem sokkal 11 után visszakocsikáztunk Santa Elenaba. Itt nyomtunk egy rövid ebédet, s elköszöntem az előző este megismert portugál srácoktól, akiknek már menniük kellett tovább idő szűke miatt. Ebéd után még pihiztem egy kicsit, majd 12.30-kor elindult a nap "fő" attrakciója, az ún. "canopy tour". Egy mikrobusz vitt minket a negyed órányira lévő Aventura Tours központjába, ahol a függeszkedő csúszásokhoz szükséges felszerelést felöltöttük magunkra, majd egy rövid eligazító mese után nekivágtunk a bulinak. Összesen 16 helyen kifeszített hol rövidebb, hol nagyon hosszú pályákon csúszkáltunk, egyiket a másik után vettük sorba. A két idegenvezető gondosan ügyelt arra, hogy a némely helyeken több tíz méter magasban fákra elhelyezett platformokról ne essünk le. Ilyen platformokon váltogattuk a köteleket és mivel a legtöbbjük nem volt túl nagy, ezért mindig beakasztottak minket biztonsági karikákba. Lényeg a lényeg, tényleg nagyon jópofa volt a történet, ilyet még úgy sem csináltam. A 16-ból kb. 3-4 volt, ami igazán hosszú volt, ezeken a helyeken sokszor fél percig is csúsztunk és száguldottunk át a fák között. A drótköteles függeszkedőcsúszásokon kívül volt egy "Tarzan ugrás" is, ami annyit tesz, hogy egy nagyon magas fára kibiztosított kötélre rákötöztek minket egyenként (egymás után) és egy kb. 20 m magas platformról leugrottunk, majd Tarzan módjára himbálóztunk a liánszerű kötélen egy fél percig fent a magasban. Hehe. Jane, jövööööööööööööööööök!!!!!!

A másfél órás móka után visszatértünk Santa Elenaba. Egy közel 1 órás pihi után elballagtam 2 kanadai sráccal egy szerpentenáriumba, de mivel ide is 5 dolcsi volt a beugró, ezért inkább lemondtam a kígyókról. Úgyis láttam már ilyet, csak gondoltam elütöm valami szórakoztatóval az időt. A srácok azért bementek, így én egyedül visszaballagtam a hostelbe. Itt este 7-ig naplót irogattam és a számítógépemet bizeráltam, majd vacsoráztam egy kiadósat, sétáltam egy kicsit és újból visszatértem a szobámba. Lefekvés előtt még rádugtam a laptopomat a töltőjére és mit tesz isten, ELROMLOTT A HÁLÓZATI ADAPTEREM!, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!! Mondanom sem kell nagyon bepippantam, így zaklatott lelkiállapotban szunnyadtam el. (Ez ugyan könnyebben orvosolható probléma mint a 2 hónappal korábbi de ez is egy közel 100 dolláros móka, ezt egyszerűen nem hiszem el!!)

Folytatás: La Fortuna, Volcán Arenal (2004.08.10. - 08.11.)