Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
San Juan del Sur
Isla de Ometepe
Granada
León
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Granada

Közel egész napos utazás Isla de Ometepe-ről Granadáig
2004-08-18
Az éjszaka viszonylag nyugisan telt bár hajnalban felébredtem arra, hogy megint ömlik az eső. Reggel 6-kor aztán felkeltünk mert előző nap azt az infót kaptuk a Janelith nevű recepciós csajszitól, hogy Finca Magdalena felől (vagyis Balgüe-ről) 7.30-kor megy az első közvetlen busz a sziget északnyugati végében fekvő Moyogalpába, ahonnan a kompok járnak. Összecuccolás és gyors reggelizés után 7.10-kor lesétáltunk a buszmegállóba de mondanom sem kell, a busz sehol nem jött. Vártunk másfél órát - s persze időközben megint leszakadt az ég - aztán jött egy platós teherkocsi és kiderült, hogy az lesz a "busz". Felpakoltunk tehát a platóra és elindultunk. A teherautó persze nem volt közvetlen, hanem csak Altagraciáig ment, mi meg még addig sem, mert Altagracia előtt volt 6 km-rel egy útelágazás, ahol jobb eséllyel csíptünk el egy hamarabb jövő buszt. Ez 20 perc újabb várakozás után meg is történt, s egy "levezető" 1,5 órás zötykölődés után 11.30-ra bent is voltunk Moyogalpában. Gyenge 4 és fél órába telt ideérnünk a 30 km-re lévő farmról. Jó, mi? Szerencsére a fél 12-es komp még bent volt a kikötőben, így érkezésünk után azonnal felszálltunk rá és 11.35-kor már San Jorge felé repesztettük a vizet. A szigettől eltávolodva még vissza-visszatekintgettem és csodáltam a két hatalmas vulkánt, majd elgondolkoztam, hogy egy ilyen természeti kincset miért nem lehet jobb közlekedéssel felruházni, hogy ne veszítse el az ember a türelmét míg ide-oda közlekedik rajta? Talán majd egy nap Nicaragua kormánya is rájön, hogy az Ometepe-t minél előbb rendbe szedje az ott élők és az odalátogatók örömére. (Ami persze még a lóvét is hozná mint atom.)

San Jorge-ba 12.45-re értünk vissza, itt hármasban azonnal taxiba vágódtunk és bekocsikáztunk Rivas piaca mellé, ahonnan a buszok indultak mindenfelé. Első körben még bekaptunk egy napi menüt egy olcsó étteremben, majd elköszöntem Simontól és Kristinától, ők ugyanis Costa Rica felé folytatták tovább az útjukat én meg Granadába mentem. Az én buszom csak du. 2-kor indult így még ülhettem a buszon egy fél órát, "szerencsére". Ezen a buszon sajnos nem volt hely a csomagoknak, így jobb híján az ülésre tettem a hátizsákomat, aztán indulás után meg frankón dupla díjat számoltak fel emiatt. Na mondom ez jó. A jegyszedő srác aztán mutogatott a busz tetején lévő csomagtartóra, de amikor a trópusi esők elleni védőfólia kérdését feszegettem akkor csak a vállát vonogatta. Szóval inkább fizettem, mert nem akartam, hogy szénné ázzon a zsákom. Granadába kb. 1,5 óra után ért oda a busz, s ugyan útközben belefutottunk egy záporba, végül is nem ázott volna el a zsákom annyira. Magyarul kidobtam az ablakon újabb 15 cordobát, vagyis 200 Ft-ot. Így jártam.

Granadába érve rögvest elballagtam a sokak által ajánlott "Bearded Monkey" (azaz szakállas majom) nevű diákszállóba, ahol egy csomó kedves mosoly és vidám hangulat fogadott. Pillanatok alatt szereztem infót minden fontos dologgal kapcsolatban, így 15 perc után már a város utcáin sétálgattam magamba szippantva a hely hangulatát. Az ugyancsak a Nicaragua-tó partján és az 1345m magas Mombacho vulkán mellett fekvő Granada Nicaragua történelmében fontos szerepet játszott, 1524-ben alapította Francisco Hernandez de Córdoba nevű spanyol hódító és az ország legrégebbi települése. Ugyan sok-sok háborúzást megéltek az épületek, itt-ott még a mai napig láthatók eredeti gyarmatkori házak, évszázados műemlékek. A város hangulata elég szegényes, ez az emberek öltözetén, az üzletek kínálatán és az épületek állapotán is látszott. Ettől függetlenül persze kellemes volt sétálgatni és az emberek is nagyon aranyosak voltak. Nicaragua egy fain hely, ez van, pont. Hiába nagy a szegénység, az emberek jófejek és a közbiztonság is szuper.

Egy rövid internetezés és egy 1 órás séta után visszatértem a hostelbe és pihenésképpen megnéztem Edward Norton főszereplésével a 25th hour (25. óra) c. amerikai filmet. A "Szakállas Majom" diákszállóban egy olyan dolgot tapasztaltam, amit már nagyon régen sehol. Itt MINDEN extráért fizetni kellett, még a filmnézésért is. A legtöbb helyen ez ingyenes, a kábeltévé, a könyvtár és a sok-sok mozi vonzza a megfáradt hátizsákost és persze az, hogy minden ilyen dolog az díjmentes. Itt semmi nem volt az, sőt, még sört sem lehetett kívülről behozni, mivel a háznak volt egy bár része és abból is akartak lóvét csinálni. Őszintén szólva a fain hangulat és környezet ellenére ez azért nem tetszett, mert mi az, hogy egy hátizsákos diákszállóban a kívülről hozott szesz fogyasztása tilos? (Panamában láttam ehhez hasonlót Bocas-on de ott csak a bár részben nem lehetett kívülről hozott piát inni.) Na mindegy. Ezt csak úgy leírtam, hogy emlékezzem rá később... Hátha egy nap még nyitok egy diákszállót és úgy akarom megcsinálni, hogy világviszonylatban is elnyerje az abszolút stenk jelzőt.

Az este hátralévő részében már semmit nem csináltam szinte. A film alatt még megvacsiztam jó kis csirkés, currys thai kaját, majd a film után elmentem fagyizni egyet, aztán a hostelben viribültem. Egy rövid ideig beszélgettem egy húszéves francia-kanadai párral, majd írtam egy kis naplót és fél 11-kor bealudtam.

Városnézés Granadában, majd délután továbbpattanás Leon-ba
2004-08-19
8 körül feltápászkodtam, majd elindultam reggelit vásárolni. Ugyan a hostelben volt étterem, most egy nagy bögre natúrjoghurtra és egy kis friss pékárura vágytam. Az előbbit sikerült összehozni, az utóbbit nem. Kb. fél órán keresztül sétáltam a belvárost körbe, mire találtam egy pékséget és még ott sem volt atomfriss a zsömle. Az utcán volt órás, szabó, cipőpucoló, CD árus, anyámkínja, de pékség friss kenyérrel az óne. Nem értettem, hogy reggel 8-kor hogy lehetnek tele ennyire az utcák 'nem olyan fontos' dolgokkal, amikor meg a pékség régi kenyeret árul és a szupermarket is zárva van. Még fodrászt, manikűröst és szépségszalont is láttam 8.20-kor nyitva, az ABC meg zárva volt. Hol itt a logika??? Végül aztán összevásároltam ezt-azt és visszatértem a "majom"-ba falatozni egy nagyot.

Reggeli után újabb városnéző sétára indultam. Első körben leballagtam a központi tértől 15 percnyire lévő Nicaragua-tóhoz, hogy lássam milyen itt a tópart. Nos, a tópart koszos volt és csúnya. Mindazonáltal néztem egy ideig a hullámokat és élveztem az arcomba fújó levegőt, majd beszédbe elegyedtem egy nicaraguai komával. Kiderült. hogy a tag a karib-tengeri részről való, ahol nem is spanyolul, hanem egy helyi nyelven beszélnek (meg angolul is), s mellesleg az országnak egy olyan területe a szülőföldje és otthona, amivel Nicaragua iszonyat keveset törődik. Ennek következtében függetlenséget akarnak maguknak az ott élők és a koma szerint hamarosan meg is indul majd a harc, hogy ezt kivitelezzék. Na, erre kiváncsi leszek. Mindemellett a koma mezőgazdaságból élt és elmosta vetését egy árvíz, így Costa Ricába "menekült" lóvét keresni de illegális munkavállalásért elkapták és lecsukták. Az előző este engedték el és ezen a reggelen ért Granadába. Őszintének és megtörtnek tűnt a szerencsétlen, így a néha-néha mondatba szúrt "éhes vagyok"-okból kiolvastam, hogy mi a manus legnagyobb problémája, s meghívtam reggelizni. Latin-Amerikában mindenhol rengeteg a kéregető de ez a tag valahogy másnak tűnt. Őszintén és kedvesen közeledett, így megsajnáltam. Az elmúlt 7 hónap alatt már annyira hozzászoktam az állandó kolduláshoz, hogy általában már meg sem hallom, ha az utcán odaszól valaki. Ez persze rossz érzéssel tölt el sokszor de hát nem lehet mindenkin segíteni, mert akkor én is odajutok, ahová ők. Ez az élet.

A tóparti séta után visszaballagtam a belvárosba és bekukkantottam a helyi piacra. Az árusok között sétálgatva Aczél Ákos debreceni cimborám jutott eszembe, akivel még anno 1996-ban amikor egy egyiptomi koncerttúrán Luxorban sétálgattunk a bazársoron, akkor "micsoda szoció" felkiáltásokkal kattingattuk a kamerát. Hát itt is volt ebből egy csomó. Ahová néztem, minden egy fénykép volt. Alsónadrág árustól elkezdve mindenféle parfümig, csak úgy lógtak a portékák az emberek karján, nyakán, vállán. A legérdekesebb viszont talán az volt, hogy alig néztek ki a helyiek a tömegből. Jó, jó odanéztek persze de amikor fényképezni akartam őket, akkor nem fordultak el, hanem folytatták tovább a munkájukat mintha ott se lennék. A piac után aztán visszasétáltam a hostel felé, nyomtam egy kis internetezést, majd déli 12-kor kijelentkeztem. Leónba csak du. 2 körül akartam továbbmenni, így még volt egy kis időm ejtőzni. A változatosság kedvéért egy ideig fényképeket válogattam, majd megebédeltem és tévéztem egy kicsit. A tévézés olyan jól sikerült, hogy du. 3-kor szedelődzködtem végül össze és indultam tovább. A központban lévő Parque Central mellől indultak Managuába az expressz buszok, s pillanatok alatt el is kaptam egyet.

Granadából Managuába kb. 1 óráig tartott az út, s mivel a nicaraguai fővárosban minden irányba más-más terminálról mennek a buszok, ezért a megérkezés után azonnal át is taxiztam a Mercado Bóer-re, ahonnan a León felé induló expressz mikrók mentek. 10 perc várakozás után el is indultunk. A hátizsákom itt is az ülésre került (de itt nem volt más opció), s ezért szokás szerint itt is levettek duplán, de ez alkalommal már nem húztam fel magam. Ez van, ezt kell szeretni. Majd legközelebb egy skálás szatyorral megyek világkörüli útra és akkor nem történik ilyen szintű lehúzás. A Leónig vezető út viszonylag gyors volt és fájdalommentes, néha szenvedtem egy kicsit a szűk hely miatt de a sofőr gondoskodott róla, hogy a menetidő a lehető legrövidebb legyen, így kibírtam ezt a "tortúrát". Útközben megcsodáltam az ország egyik szimbólumának számító Momotombo vulkánt (és az attól nem messze, de már a Managua-tóban lévő Momotombito nevű "kistestvérét"), valamint egy felhőkön átszűrődő fátyolos naplementét, majd 18.20-ra már bent is voltunk Nicaragua régi fővárosában. A buszból kiszállva eltaxiztam a központi térre, amitől 50 m-re egy - már San Juanban és Granadában is reklámozott - Hostel Clínica nevű helyre mentem megszállni. A bejelentkezés meg is történt hipp-hopp, s 10 perccel később már egy frissen megismert seattle-i párral mentem el vacsizni egy helyi étkeztébe.

Vacsi közben sztorizgattunk erről-arról, majd elmeséltem az amerikai párnak, hogy hol kerestem össze a zsírt erre az útra. Volt nagy csodálkozás, majd amikor hozzátettem, hogy ezért heti 6 napban 14 hónapon át vakáció nélkül "húztam az igát" és még utána sem sokkal lazábban, akkor már nem volt akkora a csoda. A srác a terveim - és a már teljesített "szakasz" - hallatán azonnal belelkesült, hogy ő is szívesen végigcsinálna egy ilyet, s közöltem vele, hogy ő ezt abszolút nyugodt szívvel megteheti, mert amerikában van lóvé bőven. A 14 hónap és az "élet nélküli" melózás viszont már nem hangzott olyan varázslatosan. Pedig ő ezt akármikor megtehetné, ha igazán akarná...

Lefekvés előtt még írogattam egy kis naplót, majd éjfél körül balra fordulással koronáztam meg a napot.

Folytatás: León (2004.08.20. - 08.21.)



Home  - Napló  - Nicaragua  - Granada

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)