Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Antigua
Lago de Atitlán
Chichicastenango
Semuc Champey
Flores & Tikal
Lago Izabal
Rio Dulce & Livingston
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Antigua Guatemala

Egy meglepetésekkel teli nap Antiguában
2004-09-03
Az éjszaka viszonylag nyugis volt, bár felébredtem egy párszor mert a szobám tele volt egy csomó vérszomjas guatemalai szúnyoggal. Jól be is lakmároztak belőlem a kis szemetek. Azért, hogy nekem is jó legyen, lecsaptam vagy 8-at. Hehe. Reggel fél 9 lehetett, amikor kipattantam az ágyból, s egy frissítő hidegvizes zuhany után elindultam reggelizni. Egy közeli étteremben burkoltam sonkás-hagymás tojásrántottát, majd azután egy ébresztő internetezést eszközöltem. Meglepetésemre az emailek között J.A.-től és Sachától, a még hondurasi La Ceiba és Copán közötti úton megismert kanadai tesvérpártól is volt egy levél, s azt írták a cimbik, hogy aznap este futnak be Antiguába. Ennek nagyon meg is örültem, hogy ismét lesznek haverok, s visszaírtam nekik, hogy hol és mikor találkozzunk. De jóóóóó. Ráadásul vulkánt mászni jöttek és az engem is érdekelt.

Internetezés után körbesétáltam Antigua belvárosát. De miért is Antigua az egyik leglátogatottabb városa Guatemalának? Antigua, teljes nevén Antigua Guatemala Latin-Amerika egyik legrégebbi városa. Három vulkán által határolt völgyben alapították 1543-ban és egészen 1776-ig az ország fővárosaként működött. Földrengések többször porig rombolták a várost, ezért is költözött át a főváros 40 km-rel arrébb. (Ahol persze ugyanúgy vannak földrengések, azaz ebből a szempontból ez vizesnyolcas.) Építészetileg a gyarmati korok stílusjegyeit hordozzák magukon az épületek, s az egyedülállóan jellegzetes hangulat megőrzése érdekében ma már csak szigorú szabályok mellett szabad építkezni a városban és annak közvetlen környékén. Magyarul (és spanyolul is :) csak bizonyos színűre szabad a házakat bevakolni, nem lehet 2 emeltesnél magasabb épületet felhúzni és az utcákat mindenhol kockakövekkel borítják. Ez természetesen rengeteget dob a városképen, ami egy nagyon kellemes teszi a helyet a középkori hangulat kedvelői számára. És hát ilyen vagyok én is, na. :)

Szóval körbesétáltam egy csomó kis macskaköves utcát és szívtam magamba a hangulatot, mint anno az öreg Bob Marley a vicces cigit. 1 óra sétálgatás után aztán a főtéren kötöttem ki és leültem egy kis "emberfigyelésre". (Az angolból fordítottam át ezt a kifejezést a "people watching"-ból szabadon.) 10 perce üldögélhettem a téren, amikor kibe botlok bele? A két angol srácba a háromból, Chrisbe és Tomba még Utiláról. David már visszatért Wales-be, a két srác viszont még november közepéig rója az utakat és korábbi tervüket megváltoztatva - miszerint Utiláról egyenesen Belize-be akartak áthajózni - inkább eljöttek Antigua felé és majd innen mennek fel a Yucatán félszigetre, Mexikóba. Nagyon megörültünk egymásnak és néhány perc terveket illető dumálás után ki is találtuk, hogy legalább 1 hétig együtt utazunk majd, mert nagyjából ugyanaz az útiterv. De jóóóó, nem vagyok már megint egyedül! A találkozás örömére elmentünk és nekifutásból bekaptunk egy Burger King szendvicset (tudom, ez elég szánalmas lépés volt), majd kimentünk a piac mögötti buszpályaudvarra. Még az előző esti érkezésemkor azt tudtam meg az információt adó pasastól többek között, hogy péntekenként egy 8 km-re lévő, San Antonio de Aguas Calientes nevű falucskában piac van és mindenképpen érdemes oda elnézni. A srácokat nem is volt nehéz rábeszélni erre a programra, így fogtunk egy buszt és 20 perc alatt elbuszoztunk az ominózus helyre.

San Antonio nem volt más, mint egy kis porfészek. Szegényes utcák, kosz és egyszerűség jellemezte ezt a kis falucskát. Az utcán alig voltak emberek, ami elég gyanús volt - tekintve, hogy piac nap van - de nem adtuk fel a reményt, hogy lesz valami "action". Sétáltunk vagy negyed órát de még ekkor is csak kihaltnál kihaltabb utcákat találtunk, majd egy helyi asszonytól segítséget kértünk végül, aki elárulta nekünk, hogy a piac az egy épületen belül található a községháza mellett. El is ballagtunk az említett helyre és tényleg megtaláltuk a piacot, de ez maximum csak vásárlásra lett volna jó, "emberfigyelésre" nem, így aztán 10 perc téblábolás után ki is sétáltunk az épületből és felszálltunk egy Antigua felé menő buszra 2 sarokkal arrébb. A szokásos délutáni eső időközben megérkezett, így a fél órás visszabuszozás alatt egy komoly árvíz alakult már ki Antiguában, egyes helyeken a busz alig tudott áthaladni. Magyarul a csatornázásra nem fordítottak különösebb gondot a helyi okos emberek. Ez bizony fekete pont. :) Lényeg a lényeg, visszaértünk a bázisra és a Posada Ruiz hostelbe időközben J.A. és Sacha is befutottak San Pedróból, az Atitlan tó mellől. Újabb hatalmas megörülés volt - noha tudtuk már, hogy fogunk találkozni - és ezt megünnepelendő el is mentünk 5-ösben vacsizni egy jó nagyot. Még vacsi előtt beugrottunk egy Gran Jaguár nevű utazási irodába is, hogy lefoglaljuk és kifizessük a másnapra tervezett vulkánmászás "egyéb" költségeit. Kajálásba menet aztán elgondolkoztam, hogy mekkora meglepetések érhetik az embert egy nap alatt. Reggel fogalmam sem volt például, hogy du. 5-kor már 4 cimborával fogok jókat pendülgetni és egy egész napos programot tervezni az azt követő napra. Ezért is olyan jó, hogy kicsi a világ, ugye. :)

Vacsorára pizzát burkoltunk, majd az annak befejeztével még tettünk egy rövidke sétát és mindannyian hazatértünk aludni. Másnap korán kellett kelni, így a változatosság kedvéért este 8-kor (!!!) lefeküdt mindenki aludni. Ugyan beletelt egy kis időbe, mire elaludtam, de végül sikerült.

A Pacaya vulkán megmászása, délutáni szieszta, esti elgörbülés
2004-09-04
Rendhagyó módon reggel 5.30-kor keltünk, mivel a reggeli "turnust" választottuk a vulkánmászáshoz. Volt egy délután 1 órakor kezdődő mászás is, az esős évszakot figyelembe véve azonban nem lett volna bölcs azt választani, még akkor sem, ha mindannyian símán aludtunk volna még egy pár órát. Reggel általában tiszta az idő, délutánra viszont beborul. Pont. Összeszedtük tehát magunkat és átsétáltunk a Gran Jaguár irodája elé. Reggeli gyanánt beszereztünk még egy kis elemózsiát, majd 6.15-kor már úton voltunk a 1,5 órányira lévő vulkán felé.

A 2500 m magas Pacaya vulkánról annyit érdemes tudni, hogy először is aktív, másodszor meg annyira aktív, hogy szinte állandóan köpködi a lávát. Busszal egészen 1800 m-ig fel lehet menni, azaz összesen 700m-t kell felfelé mászni egy néhány km-es ösvényen, hogy az ember feljusson a csúcsára. Guatemalában talán a legnépszerűbb vulkán - már ha lehet ezt a jelzőt egy vulkánnal kapcsolatban említeni - az összes közül, így minket is érdekelt a dolog, hogy ez miért van így.

A buszút elég zötykölődős volt, de főleg az utolsó szakaszon, ahol egy vékony földúton haladtunk fölfelé vagy fél órán keresztül. Az odafelé úton már messziről láttuk a vulkánunkat, ahogy füstöl a drága. Mondanom sem kell, tök jó volt. Nem sokkal 8 előtt aztán elértük a Pacaya Vulkán Nemzeti Parkot, kifizettük a 25 quetzal-os beugrót és egy Arturo nevű fiatal idegenvezető csókával (és vagy 3 másik turista rendőr kíséretében) elindultunk fölfelé. Az egyetlen nem túl kellemes dolog csak az volt, hogy voltunk vagy 25-en (a világ minden tájékáról), így elég nagy volt a tumultus a mászóka közben. A rendőrségre azért volt egyébként szükség, mert az elmúlt években megszámlálhatatlan számú turistát fosztottak ki helyi banditák és az ország renoméjának a megőrzése érdekében úgy gondolta a guatemalai állam, hogy inkább lóvét invesztál a turisták védelmébe. Jól tették. :)

A két órás mászásnak csak az első 40 perces szakasza volt félig megerőltető, az azt követő rész szinte gyerekjáték volt. Mint ahogy az lenni szokott, egyre feljebb érve egyre stenkebb lett a kilátás is, csak a vulkán volt még mindig felhőben, hogy a kakas csípje meg. Aztán egyszer csak - illetve csak egyszer - elkezdett kitisztulni az idő és hoppsz, felfedte magát a Föld jó öreg Pacaya nevű gyomorszája. Ott füstölgött az orrunk előtt és mi meg csak egyre közelebb értünk a kráteréhez. Annyira izgi volt, hogy csak na. :) Valószínűleg a közel 30 kilós hátizsákom állandó cipelgetésének köszönhető az az örvendetes tény, hogy az utóbbi időben szinte egyáltalán nem fáradok el hegymászás és egyéb - normál esetben igen fárasztó - túrázások közben. Még ha egy kicsit ki is tikkadok, 20 mp után fújok kettőt (na jó, hármat), aztán usgyi tovább. Mire a kráterhez értünk, újból elkezdett befelhősödni a vulkán de még volt annyi időnk szerencsére, hogy lássuk és lefényképezhessük a lávát köpködő krátert és megcsodálhassuk a mesés kilátást Guate felé. Készítettem is kismillió fényképet, hogy kellően megörökítsem ezt a speckó pillanatot. Kb. fél órát lehettünk a kráternél (ahol a kedvező szeleknek köszönhetően mellesleg még a kénes levegőből is csak egy pöttyenetet kaptunk), majd elindultunk visszafelé. Az első 5 perc kivételével végig csak szaladtunk lefelé a Pacaya oldalán, csakúgy mint anno még Chilében a Villarica oldalában. Egyszerűen fantasztikus volt. Ha tehetném, nyitnék egy "Vulkán oldalában leszaladók Klubját" és naponta 10x rohannék le különböző vulkánok oldalának laza kőzetében. Na jó, ennyit a pihentagyúságomról.

A lefelé út szóval nyugis volt és könnyed, s mindössze csak 1,5 óráig tartott. A lávát köpködő kráter látványa maga volt a legnagyobb stenk, főleg, hogy ilyet még soha nem láttam. Beszélgettünk is a srácokkal, hogy szerintünk egy ilyen szinten aktív vulkánra felmászni csak egy Guatemala szintű országban lehet. A nyugati világban egy lávát köpködő tűzhányót még megközelíteni is tilos. Szóval most jól is jött, hogy a 3. világban vagyunk. Hehe. A park bejáratánál még pihentünk egy 10 percet, majd felszálltunk a buszunkra és újabb 1,5 óra alatt visszabuszoztunk Antiguába. Az idő mindeközben egyre borongósabb lett, s a reggeli korán kelés a látottak fényében már nem is tűnt olyan borzasztónak. Arra gondoltunk, hogy milyen gáz lehet azoknak, akik délután jönnek "mászókázni". Ők ugyanis nem csak hogy nem látnak semmit, hanem még jól meg is áznak.

Antiguába visszaérve elsétáltunk ebédelni egy már ismert étterembe és hihetetlenül teletömtük a majmot. Kaja közben megnéztük, hogy 5 percen belül 2-0-ról hogy egyenlít 2-2-re Ausztria az Angolok ellen a világbajnoki selejtezőn. Pancser angol kapus, két alap gólt kapott be... Étkezés után csendespihenő mellett határoztak az angol srácok, s Sacha és J.A. is visszatértek aludni egy pár órát. Én egy kicsit interneteztem, majd a szálláson beszélgettem egy 20 éves svéd kiscsajszival, aki fél évig egy Guatemalában élő amerikai orvos mellett dolgozik asszisztensként és a helyi orvosi problémákba próbál ezáltal egy kicsit jobban belelátni. Ha nem lennék majdnem 30 éves, talán én is elgondolkoznék azon, hogy eljöjjek egy ilyen típusú munkára. Talán majd a következő életemben...

Este 7-kor a Burger King előtt találkoztunk Tom-mal és Chris-sel és hogy ne kelljen sokat gondolkodnia vacsorán, gyorsan be is toltunk 1-2 burgert és villámgyorsan a helyi ír kocsma felé vettük az irányt. A Reilly's nevű egységet sajnos elég masszívan gringó árak határozták meg, így az első kör sör után már tovább is álltunk. Szerencsénkre belebotlottunk egy gringók által egyáltalán nem látogatott helyi kis krimóba és ki is kötöttünk itt zárásig. A "Cuba Libre" névre hallgató rum-kóla koktélt próbáltuk ki egy párszor, mely ugyan nem éppen agysejtépítő, de legalább jól be lehet tőle rúgni. Nekünk a "kemény" nap után nem is kellett más, így büszkén állíthatom, hogy ezen az estén nagyon vidáman aludtam el, mondanom sem kell, fogalmam sincs, hogy mikor.

Nyugis reggel és délutáni tovább buszozás az Atitlan-tóhoz
2004-09-05
Reggel kb. 3/4 11-ig aludtam, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Felkelés után zuhanyoztam egyet, majd kijelentkeztem a hostelből és az időközben megérkezett Tom-mal és Chris-szel elmentünk reggelizni egyet. J.A. és Sacha még hajnalban leléptek vissza Honduras felé, nekik ugyanis 1 nappal később vissza kellett repülniük Kanadába San Pedro Sula-ból.

A kellemesen laktató reggeli után elmentünk kivenni egy kis készpénzt, mivel az útikönyv szerint a bankautomaták még mindig problémát jelentenek Guatemalában, s nem akartunk zseton nélkül maradni. A sikeres tranzakció után elindultunk a buszállomás felé és legnagyobb meglepetésemre belebotlottam Simon-ba és Kristinába, az angol-norvég párba, akikkel még a nicaraguai Ometepe szigeten pendültem együtt. Próbáltak marasztalni még egy napra de aztán kiderült, hogy Antigua után ők is San Pedroba mennek tovább, így abba egyeztünk meg, hogy majd ott találkozunk. Eme örvendetes véletlen után elsétáltunk a buszállomásra és célba vettük Panajachel-t, az Atitlán-tó melletti városkát, kb. 130 km-re északra. Panajache-be sajnos nem valami egyszerűen, de legalább jó sok átszállás után jutottunk el 3 óra alatt. A poén csak az volt, hogy minden egyes átszálláskor azt közölték a buszosok, hogy igen, Panajachelbe mennek, aztán folyamatosan leszállítgattak és átszállíttattak egy másik buszra, ami állítólag közelebb vitt a végcélunkhoz. Ezen persze már csak most röhögök, akkor nem így tettem. Pláne, hogy egyes átszállásokkor a nagyon lassan de mozgó buszról kellett a leszállnunk és a csomagokat leszedni. Az utolsó szakaszon meg a tetőn utazó hátizsákjaink frankón megáztak, mert a buszos gyerekeknek derogált védőfóliát tenni a csomagok fölé. Persze amikor kérdeztem, hogy van-e fólia, csak bólogatott a manus, hogy persze. Hogy a terem buráját és a mindenségit neki.

Az egyetlen konkrétan fain dolog a Panajachelbe való érkezés volt, ugyanis az utolsó 20 percben egy hatalmas sziklafal oldalában kiépített úton haladtunk lefelé és az útról az Atitlán-tóra mesés kilátás nyílt. (Az esős, borongós idő miatt persze nem sokat láttunk a tóból, így nem is fényképeztem semmit. Nem stenk.) Panajachelbe érve még egy fél órát pihentünk egy kávézóban és bekaptunk egy-egy szendvicset, majd kisétáltunk a kikötőbe. Időközben két nagyon csini, az utolsó buszon velünk utazó svájci német lánnyal (Carmen és Katrin) is összeismerkedtünk, így már nem hármasban, hanem ötösben sétáltunk tovább. A kikötőbe érve el is csíptünk egy Panajachel - San Pedro viszonylatban közlekedő motorcsónakot, s 20 perc várakozás után el is indultunk az abszolút végállomásunk, San Pedro felé. A motorcsónak fejenként 20 quetzal-ba került, ami a 45 perces útért nem is volt olyan ciki összeg. Az idő eközben úgy-ahogy kitisztult, így sikerült a tóról és a tó körüli felhőkbe burkolózó vulkánokról egész jó képeket készítenem.

San Pedro La Lagunába (így hívják San Pedro-t teljes nevén) negyed 7 körül értünk be. A hajóról leszállva azonnal megtalált minket egy ügynök manus és sikeresen elcsábított egy Hotel San Francisco nevű szállóegységbe 10 perc gyaloglással arrébb. Nem esett jól a gyaloglás de "legalább" távol kerültünk a krimóktól és a kikötötől. A hotelből állítólag csodás kilátás nyílt a tóra, s őszinén megmondom, hogy csak ezzel és az olcsó árral nyert a manus, s végül is ezért határoztunk úgy, hogy vesszük a fáradságot és lecsekkoljuk a helyet. A kilátásból este lévén már nem sokat láttunk de a szobák viszonylag korrektek voltak, így maradtunk. Lecuccolás után azonnal elmentünk vacsorázni egyet egy közeli étterembe, majd visszasétáltunk egy kikötő melletti Alegre Bar névre hallgató italfogyasztó egységbe, hogy elszürcsölgessünk egy pohár bambit. Ez meg is történt, majd 11 körül hazaténferegtünk és mindenki belaludt, "mint az öreg Bundás".

Folytatás: Lago de Atitlán (2004.09.06. - 09.08.)



Home  - Napló  - Guatemala  - Antigua

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)