Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Antigua
Lago de Atitlán
Chichicastenango
Semuc Champey
Flores & Tikal
Lago Izabal
Rio Dulce & Livingston
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Chichicastenango

1 napos látogatás Guatemala legnagyobb piacára
2004-09-09
Reggel 7-kor keltünk, mert a San Pedro - Chichicastenango (ejtsd. Csicsikasztenángó) közvetlen mikrobusza 8-kor indult. Az eredeti terv az volt, hogy elkapunk egy hajót 6 körül Panajache-be, majd onnan egy csirkebuszt 8-kor Chichi-be, de ezt végül elvetettük, mert a mikrobusz csak kicsivel volt drágább és mellesleg meg sokkal gyorsabb volt. (Nem is beszélve arról, hogy reggel 5.30 helyett 7-ig szinyelhettünk.) Ez egy jópofa találmány Guatemalában egyébként, hogy az igazán turisztikus helyeket ún. "shuttle sevice"-szel kötik össze, ami kisebb mikrobuszokkal háztól-házig való szállítást jelent és ugyan sok esetben legalább a háromszorosába kerül a csirkebuszos megoldásnak, mégis kényelmes és gyors. Valamikor pedig az egyetlen megoldás. Magyarul stenk.

Kicsivel 8 után futottunk ki San Pedro-ból és célbavettük ezt a koránt sem könnyű nevű várost. (Bár a mayák szerintem jobban megszenvednének Székesfehérvár, ne adj isten, Rásonysápberencs kimondásával, mint mi az ő városaik neveivel.) Az egész történet 50 quetzalba került, ami kb. 1300 Ft, de a lassabb megoldással is benne lett volna a dolog kb. 30-ban. Az út egy ideig a tó mellett haladt, majd egyre feljebb másztunk a hegyek oldalában és a végén már több száz méter magasból tekintettünk le a vulkáni kráterben kialakult Atitlán-tóra. Mondanom sem kell ugye, hogy a látvány maga volt a mese. A sok-sok mászóka és szerpentíneken való tekergés után aztán kiértünk a CA-1-es nevű "Interamericana" főútra és innen már csak fél órát kellett utazni, hogy elérjünk az aznapi végállomásunkra. Még mielőtt beértünk volna a vásárvároskába, megálltunk egy hegytetőn egy parkolóban, ahonnan pazar kilátás nyúlt nem csak Chichicastenangora, hanem az egész hegyes-völgyes vidékre.

A kisbuszból kiszállva azonnal letámadtak bennünket helyi gyerekek és asszonyok a portékáikkal. A megálló oka persze nem ez volt, hanem a kilátás Chichicastenango-ra és a környékre. Az ugyanis pazar volt. Hatalmas hegyek és völgyek váltogatták egymást, középen pedig egy aprócska kis városka, az aznapi célállomásunk. A mindenféle szuveníreket áruló helyi gyerekek és asszonyok - sajnos - nem jártak sikerrel, mivel semmit nem vettünk, viszont eszembe jutott, hogy még az el salvadori La Libertadban vettem egy csomag nyalókát (a brit Pete gyerek ajánlotta, mivel szerinte a legkönnyebb édességgel a gyerekeket megnyerni fényképezésre) és nem kis meglepetésemre bévált a dolog. Amint elővettem a csomagot, azonnal letámadtak a gyerekek és még a 70 éves mamókák is, és "nekem is, nekem is" felkiáltásokkal szabályosan lerohantak. Szénné röhögtem magam a szituáción és meg is kértem Tom-ot, hogy fényképezzen le a tolongó tömeggel. Kb. 1 perc alatt tépték ki a kezemből a kb. 20 különféle nyalókát, egyesek szinte mások nyakába másztak, hogy közelebb férkőzzenek hozzám. Aztán mikor elfogyott az összes, odajött hozzám az egyik 70 és 100 közötti asszony és szomorúan közölte, hogy az egyik fiatal kiscsávó 3-mat is szerzett, ő meg egyet se. Erre odamentem az ominózus kiscsávóhoz, megbizonyosodtam a "csalásról", majd kitéptem a kezéből egy darab nyalókát és odaadtam a néninek, aki nagyon hálás volt ezért. Valahol mókás dolog is ez és szomorú, na meg persze tanulságos, hogy nem kell sok pénzt egy tucat ember boldoggá tételéhez, csak egy zacskó nyalóka. A rövid intermezzo után továbbálltunk Chichi-be.

Chichicastenango-ról annyit kell tudni, hogy egész Guatemalában itt tartják a legnagyobb vásárokat heti kétszer, csütörtökön és vasárnap. Ilyenkor a környék kisebb-nagyobb falvaiból benyomul a tömeg és mindenki árulja ami árulható. Hatalmas kavalkád, kismillió portéka és igazi autentikus hangulat. Minket elsősorban ez vonzott.

Megérkezés után azonnal megtalált minket egy hostelügynök manuska és elkalauzolt egy pár utcányira lévő szállóba. Itt 30 quetzal / éjszakáért kaptunk szobát fejenként, ami abszolút korrekt ár volt. Bejelentkezéskor meglepetésünkre összefutottunk a két - még San Pedroban minket "cserben hagyó" - svájci lánnyal. A lányok persze nagyon kedvesek voltak és exkuzálták magukat az eset miatt, de ez persze már nem sokat segített a szituáción. (Az általunk elnevezett Zach, Brad és Chad - a minket "legyőző" 3 amerikai srác - elvitte a 2 gádzsit.) Mindenesetre megegyeztünk, hogy valamikor a délután folyamán majd találkozunk és iszunk egy kávét, vagy mi. A vásár már javában tartott, így egy 20 perc pihikézés után "nyakunkba vettük" a várost.

Néhány perc sétával a vásár közepébe nyomultunk, irodalmian fogalmazva "in medias res" módra ugrottunk bele az "action" legjavába. Még továbbra is követelőző gyomrunkat boldoggá téve bekaptunk egy étteremben 1-2 falást reggeli gyanánt, majd elkezdtük körbesétálni a vásárosokkal teli utcákat a hatalmas embertömegben. Rengeteg helyi, vidéki és persze turista járta a vásárt, mindenki remélte hogy talál valami magának - és ismerősőknek - való ajándékot. Egyedül talán és voltam abszolút nyugis, én ugyanis semmit nem akartam venni, csak sok érdekes embert akartam látni és azt a fain kis izzig-vérig Guatemala fílinget. Annyira jó volt. Mivel a hátizsákom nehéz mint atom és még bele fog telni egy kis időbe, mire hazaérek, így nem akartam összevásárolni olyan dolgokat, melyek helyet is foglalnak és persze csak növelik a hátizsákom súlyát. Magyarul nem kellett se a legfainabb alkudozó szövegen törni a fejem, se fejfájósan járni a vásárt, hogy most mit is kéne venni. Kb. 2 órát sétáltunk első körben fel-alá, s ezalatt eljutottunk a vásár szinte minden szegletébe a kajaárus "negyedtől" a ruhaárusokon át a mindenféle disztárgyárusokig és még sorolhatnám. Az eladásra szánt áruk nagytöbbsége egész jópofa volt, de a legjobb rész mégis "az emberek" voltak. Az igazi, indián - bennszülött - őslakos kinézetű falusi emberek, tradicionális ruhákban, az apró pici gyerekek, akik az anyjuk hátán lógtak egy pokrócba csavarva, vagy az idősebb öregemberek kalapban egy esernyő alatt hűsölgetve, vagy alkudozva. Nem is beszélve a templom előtti folyamatos füstölésről, mely a rossz szellemeket hivatott távol tartani. Erre vágytam, ezt akartam igazán látni. Olyan érzés volt sokszor, mintha csak egy távcsövön keresztül valahonnan a messzeségből, ugyanakkor mégis közvetlen közelről látnék bele ezeknek a szegény, jó értelemben véve végsőkig egyszerű embereknek a mindennapjaiba.

Délután 2-kor találkoztunk a lányokkal, de ahogy az lenni szokott, 5-ösben a vásárlás még nehezebben ment, így aztán megint szétváltunk. Az alapötlet persze az volt, hogy mivel a vásár 4 óra körül bezár, így a du. 2 és 4 közötti időszakban könnyebb alkudozni és ha ne adj Isten egy adott standnál mindannyian találnánk kedvünkre való portékát, akkor igazán lejjebb lehetne tornászni az árat. Mivel azonban a kismillió árus közül mindannyian egy másiknál álltunk meg, ez a törekvés kudarcba fulladt. Így aztán újabb du. fél 4-es találkozót beszéltünk meg. Én továbbra sem vettem semmit, Tom és Chris azonban bevásároltak rendesen. A sok-sok alkudozás közepette el is szaladt az idő, így pillanatok alatt fél 4 lett és már újból a lányokkal pörögtünk, mint a szélkakas. A sikeres és vidám napot megkoronázva - mely a délután közepére időjárás szempontjából abszolút felhőtlenre és ragyogóra sikeredett - elmentünk egyet kajálni egy közeli étterembe. Kaja közben jól kibeszéltük a látottakat, majd annak befejeztével elköszöntünk a lányoktól, akik aznap este már Antigua felé siettek tova. A barátságunk nem lett életre szóló de azért a "biztonság kedvéért" email címet cseréltünk.

Kaja után hármasban visszasétáltunk a hotelbe és néhány óra aktív szinyelést eszközöltünk. Este 7-kor aztán ismét megéheztünk, mint állat, így egy szomszédban lévő pizzériába "suhantunk át" gyomorboldogítás céljából. Az étterem előtt megtalált három 5 és 7 év közötti helyi kisgyerek, akik "dobálóst" akartak játszani, én meg persze jószívűen jól "kidobáltam" magam velük és megmutattam nekik, hogy milyen több mint 2 méter magasságból letekinteni a világra. Jókat nevetgéltünk a gyerekekkel, tisztára apaszerepben éreztem magam. Poén volt. Eme rövid intermezzo után aztán vacsoráztunk egy kiadósat, majd fél 9 körül szakadó esőben visszarohantunk a szállásunkra, s egy meleg fürdő - és egy kis naplóírás - után szépen bealudtunk ahogy kell.

Jó ötlet volt lecsekkolni ezt a vásárt, egy ilyen igazán mind a hárman látni akartunk. Ennyi viszont elég is volt Chichi-be, másnap kora reggel irány Semuc Champey, a világ 8. csodája!

Folytatás: Semuc Champey (2004.09.10. - 09.11.)



Home  - Napló  - Guatemala  - Chichicastenango

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)