Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Sao Paulo
Rio de Janeiro
Ilha Grande
Ouro Preto
Porto Seguro
Lençóis
Recife
Natal & Pipa
Salvador de Bahia
Foz do Iguaçu
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Porto Seguro és Arraial D'Ajuda - Bahia állam

Érkezés Porto Seguroba - újra az óceánparton!!!
2004-02-04
Viszonylag nyugalmas éjszakánk volt a buszon, bár a 3-4 óránkénti megállások és villanyfelkapcsolások kizökkentik az embert a magzatpozícióban való alvás édes nyugalmából.

Porto Seguro-ba helyi idő szerint du. 1 körül értünk. Az útikönyveink tesznek említést olcsónak számító szálláslehetőségekről de erre nem is volt szükségünk mert a pályaudvaron azonnal leszólított bennünket egy "nem a napon barnult" pofa és megadta egy belvárosi pousada címét. Fogtunk is egy taxit és elmentünk a helyre, ahol egy jókedéjű asszony végetnemérő dumájhával próbált minket meggyőzni, hogy ő a város legjobb ajánlata. Hogy így volt-e az nem tudjuk, mindenesetre kivettünk egy 2 ágyas szobát egész fain áron.

Porto Seguroról annyit érdemes tudni, hogy állítólag innen 16km-re északra dobták le a horgonyt az első portugál hódítók 1500-ban. Ma már leginkább nyugalmas atmoszférájáról ismert városka egy kazal gyönyörű tengerparti szakasszal és rengeteg brazil kedvelt üdülőhelye. Érdekesség, hogy Bahia állam nem állítja át az óráit nyári időszámításra (ami itt egyébként csak 3 hónapig tart egyéb helyeken is), s így Rióhoz képest 1 órával korábban vagyunk. Állítólag ez jellemző a baiano-kra (bahia állam lakóira), ugyanis ez a legnyugisabb (ejj, ráérünk arra még) állam az egész országban.

Lecuccolás után sétáltunk egyet, s elvittünk a koszos cuccainkat egy mosodába. Néha erre is sort kell keríteni, nem lehet egy pólót 3 napnál tovább hordani, ugye. Még akkor sem, ha ez az alapvető felállás. :) Pihenésképpen kajcsiztunk egy kellemeset egy helyi étteremben, majd lecsekkoltuk az emaileinket. Kiderült, hogy a Varig repülőtársaság visszaszólt a Liviáéknak Rióban, hogy a korábban lefoglalt időpontok mindegyikére van hely, (OLLÉÉÉÉÉÉ - ugye mondtam, hogy lezsíroztam :) szóval mihamarabb meg kell vennem az új jegyet Salvadorból Iguazuba a karnevál utáni napra. Hohóóóóóóóóóó. Stenk.

Mosollyal az arcomon tértem vissza a mosodába, s átvettem jóillatú ruháimat. Ilyenek az apró örömök. Amikor 3 napig hord az ember egy pólót, akkor különösen nagyra értékeli a tiszta, finom illatú ruhákat. Ezt követően visszatértünk a pousadaba, gondolván, hogy ennyi elég volt a napból.

Visszatéréskor azzal fogadott minket a jókedélyű "kocsmárosné", Angela (a pousada tulajdonosasszonya), hogy van egy oltári nagy buli P.S.-tól 6 km-re északra egy Barramares nevű helyen és oda EL KELL menni. Ezt az ötletet támogatta egy, a szálláshelyen tartózkodó holland lány is, így a fáradtság ellenére nagyduzzogva igent mondtunk, hogy megyünk. Este 10 után nem sokkal (11 Rio de J. time) indultunk el. A bulihelyre a központból indultak ingyenes buszok fél óránként.

Barramares egy beach-ből kialakított bulihely (olyan lehet, mint a Coca Cola beach house Siófokon bár ott soha nem jártam), 3 különböző táncparkettel. A 3 helyen 3 különböző zene szól. Az elsőn azonnal be is csatlakoztam egy lambada táncoktatásba, mondanom sem kell, nem sokat fejlődtem. Próbáltam a már korábban otthon tanult salsa lépéseihez viszonyítani de a kettő kb. annyira van közel egymáshoz, mint ide Kenya. Ettől függetlenül rettenetesen élveztem, mert a táncoktatók annyira jól táncoltak, hogy az maga a csuda. A másik helyen egy "forró" (ejtsd: fohhó - az angol "for all"-ból ered, viszonylag egyszerű 2 lépéses tánc) buli ment élő zenével, a harmadikon meg egy helyi dejógitárosmanus játszotta kellemes slágereit. Egy ideig csak néztem a történéseket, aztán a végén nyomtam egy kis forrót, nagyon jól esett és ráadásul annak még van is egy icipici köze a salsához ritmusképletileg. Hajnali 3 után indultunk vissza. A városba menő ingyenes buszoknál az a poén, hogy azoknak nincs egyáltalán kijelölt megállóhelye, hanem a sofőr ordítozik, hogy ki hová akar menni, a járat meg oda megy a visszaordított hotel vagy motel elé. Így aztán kb. 3/4 óráig tartott, mire mindenkit végighurcolásztak, s mivel mi voltunk annyira balfékek hogy a végén jöttünk rá a metódusra ezért utoljára maradtunk a fuvarok listáján. Ágybakerülés reggel 4. Örömmel konstatáltuk, hogy a fáradtság ellenére jól döntöttünk és jó hogy nem hagytunk ki egy ilyen jó bulit.

Porto Seguro: ügyintézés és nyugi
2004-02-05
Az éjszakai buli ellenére viszonylag korán felkeltünk, mert Angela (a "kocsmárosné") felébresztett bennünket 10 előtt, hogy kihűl a reggeli. Fincsi kis pékárut reggelizünk frissen facsart naracslével és frankó kis brazil kávéval. Miután jól bekajcsiztunk fogtuk magunkat és visszapihentünk még 2 órára. Eredetileg úgy volt, hogy délután továbbtoljuk a bringát Arrial D'Ajuda irányába (ami Porto Segurotól délre 10 km-re fekvő üdülőfalu) de annyira belustultunk, hogy elnapoltuk ezt a tervet. Meg a kis pousada-t egyébként is annyira megszerettük, hogy még egy nap tutira nem árthat, ugye... :)

Délután 1 óra körül elindultunk sétafikálni egyet. A Varig légitársasággal való előzetes egyeztetés után mindenképpen el kellett mennem egy hivatalos Varig irodába, hogy a Salvador de Bahia - Foz de Iguazu repülőjegyet lefixáljam. Bárcsak tudtam volna előre, hogy Salvadorban fogok karnevélozni, s akkor megspóroltam volna 100 dollárt (sajnos ennyibe kerül, ha a világkörüli jegyen előre lefixált célállomásokat meg akarom változtatni, s nekem eredetileg a Brazília déli részén található Florianópolisból volt jegyem az uruguayi fővárosba, Montevideóba, amit már érdeklődés és idő hiányában valószínűleg végleg kilőttem a tervek közül), nem is beszélve a nyelvi problémák okozta fejfájásról. C'est la vie. Elmentem tehát az irodába és lezsíroztam a bulit. Február 26-án, a karnevál utolsó napja után irány Iguazu 2 napra, majd március 1-én BIENVENIDOS A ARGENTINA!!! Az utazási irodában természetesen nem beszélt a portugálon kívül semmilyen nyelven a hölgy, de örömmel konstatáltam, hogy élő szóban már egész jó kezdek lenni portugálul is, csak telefonon vannak problémák. Utánanézettem a nénivel a már London-Sao Paulo viszonylatban lerepült mérföldjeim regisztrálásának létezéséről is és szomorúan vettem észre, hogy amit Londonban még megígért a becsekkolós néni, annak a számítógépes rendszerben hűlt helye sincs. Ami azt jelenti, hogy nem fogok tudni pontokat gyűjteni 1 éven keresztül és így lőttek az ingyen utamnak, amit 62 ezer km után kapnék. Áááááááááá, anyúúúúúúúú. Szóval ezt még le kell majd rendeznem amíg Brazíliában vagyok, mert ez így nem baba. Engem nem vernek át ezek a piszkok. :)

A délután hátralévő részének eseményeit két féle képpen tudnám ecsetelni. Nem csináltunk semmit és semmit sem csináltunk. Estefelé még elmentünk internetezni egy csöppet és nyomtam néhány új képet a weblapra. És egyszer csak, háháááá, jött egy email Elinek. JÓ HÍR!!!!! Van Salvadorban szállásunk. Na ezt elmesélem, hogy ez miért is olyan jó hír.

Először is úgy volt, hogy már február 20-án lekoccolok Uruguayba, mire jól lehülyéztek az itteniek, hogy kihagyom a karnevált. Na jó, velem lehet beszélni, akkor nem hagyom ki. Már korábban is hallottam róla és Elitől is (akit csak azért ismerek, mert véletlenségből egy szobába kerültünk Sao Pauloban és aztán Rióban is találkozunk és azóta együtt utazunk) azt az infót kaptam, hogy állítólag Salvador de Bahia a legjobb hely a karneválra és ő is oda szeretne menni. Az egyetlen bibi a szállás. A karnevál idején ugyanis csillagászati árak vannak mindenhol (pláne Salvadorban, ami a csúcs) és nagyon nehéz üres ágyat találni hostelekben, hotelekben egyaránt. Ennek tudatában kicsit rizikós is volt a repülőjegyet is megváltozatni (mondván, ha nincs hol aludnom, akkor mi lesz és egyáltalán miért változtatok) hetekkel a karnevál előtt. Viszont már így is időcsúszásban vagyok valamelyest, keresztülbuszozni Brazíliát meg tutira nem lesz kedvem. Ezért foglaltam be a jegyet mindenképpen. Na most. Elitől az is kiderült, hogy Rióban találkozott két ugyancsak izraeli fiatal csókával, akik hetekkel a karnevál előtt Salvadorba akartak érni, hogy előre kibéreljenek egy apartmant a nagy csinnadratta idejére, s mivel itt már komolyabb összegről van szó, kell minél több ember (legalább 6), hogy megérje a helyet kivenni. Eli szólt nekik, hogy vagyok én is, meg Alex is, plusz még vagy 2 lány, plusz a két srác, szóval az már 7. A létszám megvan és a tegnapi email alapján már az apartman is. Közel a karnevál színhelyéhez, a történet kellős közepén. IGEN!!!! A LEGNAGYOBB STENK!!! Mi ebből a tanulság? Nem csak az számít, hogy TE kit ismersz, hanem, hogy a TE ismerőseit kit ismernek és azok is kiket ismernek. Így áll össze a mátrix. Ugye milyen fainság???

Eme nagyon megnyugtató jóhír után visszatértünk kedvenc kis pousadankba, majd rövid pihi után váratlan hirtelenséggel bealudtunk. Még el akartunk menni bulizni az este de a testem követelte a pihenést és esélyt nem adott másra. Hmm, így jártam. :)

Porto Seguro-ból Arraial D'Ajuda-ba
2004-02-06
Reggel 9 óra magasságában, közel 11 óra alvás után (!!!) kikandikáltam a szemhéjam mögül. A vakító fény furcsa hatással volt rám s majdnem újra balra fordultam, viszont a gyomrocskám korgása olyan ricsajt keltett, hogy a szomszéd falu lakói is felébredtek, így hát ennem kellett. Ismét finom kis kenyérkét gyömöszöltem a bendőmbe, s frissítő narancslével oltottam szomjamat.

Reggeli után összepakoltunk, majd kicsekkoltunk. Egy néhány órára még a szálláshelyen hagytuk a hátizsákjainkat, mert az útikönyvemből kiderült, hogy Porto Seguroban van a portugálok által épített legrégebbi városka, amit Cidade Alta-nak ("Fent lévő város") neveznek és a központtól 5 percre van a Porto Seguro melletti nagyobbacska dombocskán. A városka tényleg nagyon édes, tele van színes házikókkal, 2db 1500-as évekbeli templommal és gyönyörű kilátása van az Atlanti-óceánra. Nem sokkal a megérkezés után leszólított egy fiatal manus az utcán, hogy pingálna a vállamra egy henna tetkót. (Azok számára, akik nem tudják mi a henna, az egy olyan tetoválás-testfestés, ami kb. 20-30 nap alatt lekopik.) Mondtam neki, hogy nem élek az ilyenekkel de ő azért nekiállt. Én meg hagytam, végtére is most mi bajom lehet ettől? Rajzolt tehát a manus a vállamra egy kis napocskát és leszedett érte 5 reálra. Hogy ez reális ár volt-e vagy sem azt nem tudom de adtam érte reált is. :)

Ezek után sétálgatunk tovább majd a helyi krimó előtt beszélgetésbe elegyedtem egy jókedélyű 40 év körüli fickóval. Hát, ezt nem kellett volna. Kellemes beszélgetésünk kemény sörözésbe torkollott, s 2 óra elteltével már 5-en óbégattunk a kocsma előtt: Az említett tag, Eli, egy brit pár (akik ugyanabba a pousadaban laktak es ismertük őket) és jómagam. Az említett manus (szégyellem bevallani de 2 óra alatt meg se kérdeztük egymástól, hogy kit hogy hívnak) állítólag a falu sámánja, mindenféle természetes szerrel gyógyítja a népet és nekünk is adott 1-1 tégely fejfájás és izomfájdalom elleni krémet, amit ő állít elő. Ez a munkája. Napi 2 órán keresztül dolgozik össz-visssz, majd kiül a kocsma elé, este 8-ig iszik, utána elpitypangol egy viccescigit, majd megszeretgeti a 3 felesége közül azt, amelyik a legközelebb van, majd alszik egy pár órát és indul a nap újra. 42 évesen már van 13 gyereke (most jön a 14.) és 3 unokája. Furi életstílussal rendelkező, de óriási arc. Nem engedte, hogy meghívjuk bármire is, csak hozatta az egyik sört a másik után és nem volt apelláta, muszáj volt koccintani. Meg is lett az eredménye. A poén egyébként, hogy végig portugálul dumáltunk a taggal, s főleg én voltam a tolmács. Hadd dicsekedjek már egy kicsit. Hehe. :) Túlzás lenne állítani, hogy beszélek portugálul bármilyen szinten is de a spanyol tudásommal a spanyol-portugál hasonlósága miatt elég könnyű elevickélni.

Miután nagynehezen sikerült tőle elköszönni, alig bírtunk elindulni tovább. Nem vettük figyelembe, hogy az árnyékban ülve elfogyaszott egyiptomi eredetű nedű a napra érve és sétálgatva óriásit fog ütni. Csendes mámorban kúsztunk vissza a városba. Régen voltam már így becsiccsentve fényes nappal. Ezek után gyorsan (vagyis, hmmmm hehe, gyorsnak tűnt) bedobtunk egy hatalmas csirkés szendvicset, majd visszamentünk a pousadankba a hátizsákokért.

Délután fél 4-kor sikerült végre elindulni Arraial D'Ajuda felé. Ez a 10 éve még csak kis halászfaluként jegyzett községecske mára már a hátizsákosok egyik legkedveltebb üdülőhelye lett az Atlanti óceánnál, gyönyörű tengerparti szakaszokkal és igazi buli hangulattal minden este. Porto Seguroból a Buranhém folyót komppal átszelve és egy helyi buszt igénybevéve lehetett ide átjutni. A kompról leszállva azonnal megszólított bennünket egy tizenéves "kiscsávó", hogy menjünk vele, mert tud olcsó szálláshelyet. Rájöttünk, hogy minden új, utikönyvekben nem szereplő pousada ügynököket tart és általában érdemesebb is velük menni, mert a könyvekben szereplő szálláshelyek általában népszerűbbek és jóval drágábbak. Újdonsült barátunk el is vitt minket egy közvetlen központban lévő új pousadaba, ahol iszonyú jó áron kaptunk egy fain szobát. (R$15 reggelivel együtt/éjszaka = 1200Ft) Ki is vettük azon nyomban. Ez az élet: fél 4-kor elindultunk Porto Seguroból, azt sem tudtuk hova jövünk, fél 5-kor egy tutijó kis helyünk volt a célállomáson. Imádom Dél-Amerikát! Itt minden olyan könnyen megy. (Kivéve a hivatalos ügyintézést idegen nyelven.)

Lecuccolás után tettünk egy kört a belvárosban (kb. 10 perc alatt körbe lehet járni), majd visszamentünk pihizni a pousadaba a változatosság kedvéért. 1-2 órás megérdemelt pihenés után átmentünk a szomszédban található kilós éttermbe (erről már írtam korábban, ezek olyan éttermek, ahol súlyra mérik a kaját = fogyókúrázók és salátaimádók fillérekért étkezhetnek), majd este 9 körül elindultunk bulizni.

A lényeg a lényeg, kellemesen elsörözgettünk a főtéren, ahol időközben összetalálkoztunk Eli egykori utazótársaival, akikkel még Argentína déli részén másztak hegyeket együtt, s ugyancsak izraeliek. Állítólag az azonos útvonalon közlekedők nagyon gyakran összefutnak akár több ezer kilométerekkel arrébb is. Poén. :) Ez velem is megesett még 2003 nyarán Mexikóban. Ettől az ember mégjobban érzi, hogy milyen kicsi a világ.

Az igazi buli a 30 perces buszútra volt kicsit délebbre az óceánparton, s ahhoz nem túl sok kedvünk volt, ezért a belvárosban maradtunk. A főtéren egy idő után óriási szamba, forró és axé (ez is egy táncfajta) buli alakult ki, így a táncosokat csodáltuk egy jó ideig. Egyszer aztán ismerős dallamos tömkelege csendült fel. Ismert angol nyelvű slágerek portugálul. A számok szövegét a helyiek extázisban énekelték és rázták a feneküket megállás nélkül. Elgondolkodtunk Elivel, mekkora jogdíjakat szakíthatnak eme számok szerzői, ha még ide is eladják a dalokat.

Reggel 4-re értünk vissza a szállásra és eldobtuk magunkat azon nyomban.

Arraial D'Ajuda: beach és 'festa'
2004-02-07
Déli 12 körül sikerült kikászálódni az ágyból. Rendesek volt a recepciós kiscsaj, mert soron kívül készített nekünk reggelit így még arról sem maradtunk le. A kiadós reggelizés után megtámadott minket vegetatív idegrendszerünk paraszimpatikus reakciója, ezért muszáj volt még egy kicsit lepihenni.

Délután 2 körül elmendünk strandolni egyet. Az óceán sajnos eléggé piszkos errefelé, bár a hőmérséklete jóval magasabb mint Ilha Grande-n. A zavaros víz miatt mindenesetre nem fürödtünk, hanem csak a barnulásra koncentráltunk. 4 óra körül visszamentünk a főtérre, hogy megebédeljünk.

Arraial D'Ajuda mellesleg az izraeliek közkedvelt brazil célpontja. Olyannyira, hogy az elmúlt néhány évben megnövekedett izraeli hátizsákosok miatt ma már sokan Israel D'Ajuda-nak emlegetik. A belváros éttermeinek étlapjai kétnyelvűek és a kint lévő transzparensek is a legtöbb helyen portugálul és héberül vannak kitéve. A brazil (!!!) felszolgálószemélyzet szinte minden emberkéje beszél is héberül, az izraeli cimboráim szerint némelyek szinte anyanyelvi szinten. Egyszerűen hihetetlen volt ezt látni. Egy ilyen helyen zabáltuk magunkat boldoggá, ráadásul az amerikai típusú "all you can eat" módra, ami azt jelenti, hogy viszonylag alacsony fix összegért annyit eszik az ember, amennyit csak bír.

Kaja után sétálgattunk egy kicsit, majd megajándékoztuk magunkat egy friss hideg sörikével. Elvégre nyaralunk és az élet csodaszép. Ezek után ismét visszatértünk a pousadaba, hogy rápihenjünk az esti pendülésre.

Este 9 óra magasságában bedzsaltunk a főtérre, ahol ismét óriási hangulatban folyt a tánc. Ugyanazok a zenék és ugyanazok az emberek, mint előző nap. Elgondolkodtam, hogy vajon minden este ez-e a programjuk a helyieknek és ha igen, akkor azért ez mégsem olyan degyöngyélet, de rájöttem, hogy mindenki azt csinálja, ami neki jó, szóval akkor biztosan jól esik nekik. Ahogy érzed..., tudjátok. :) Azt azért meg kell mondanom, hogy a helyiek táncában lévő energia elsöprő erejű. Olyan vidámsággal ünneplik az életet a táncukkal, hogy nézve őket az embernek megjön az életkedve. Nem mintha ebből most utánpótlásra szorulnék, de akkor is. Az európaiak ezt bőven megirigyelhetnék.

Eli izraeli cimboráival 11 után összefutottunk, majd az ő szálláshelyükön lévő medence mellett kötöttünk ki nem sokkal később. Itt egy nagyon rövid ideig angolul, majd kizárólag héberül folyt a diskurzus, amitől kellemesen elálmosodtam. Nem mondom, azért elég kellemetlen ha körülötted mindenki egy olyan nyelvet beszél, amit csak TE nem értesz. Ez még new yorki emlékeimben is feldereng, amikor az egyik július 4-i partyra az olasz Peppe cimborám elhívott, s ott derült ki, hogy rajtam kívül mindenki olasz. Egyébként nagyon bírom az olaszokat de ilyen irányban elég intoleráns népség, vagyis egy szó, nem sok annyi nem hangzott el a "HELLO"-na kívül angolul, így fél óra után könnyes búcsút intettem az értetlenkedő társaságnak. Mi a megoldás? Meg kell tanulni olaszul is meg héberül is. Pont. :)

Egy 3/4-ed órás édes szundítás után hajnali 2 körül elindultunk egy Lagoa Azul nevű helyre az óceánparton, ahol állítólag 2 napos megállás nélküli "festa" (buli) működött. Már útközben is találkoztunk emberekkel akik azt mondták, hogy a bulinak este 7-kor vége lett, mert akkor telt le a 2. nap de mivel nem egyedül igyekeztünk a színhely felé, gondoltuk itt csak tévedés lehet. Nem volt. 1,5 órát gyalogoltunk a tengerparti homokban (ugyanis rendes út nem létezik), mire odaértünk. A buli helyett 10-20 emberke üldögélt az óceánparton, némelyek aludtak, mások még takarékon figyelték a körülöttük lévő életjeleket. Festa tehát óne. Nem volt mit tenni, reggel 4-kor irány vissza. Pedig ha nálam lett volna a fogkefém, még az is lehet, hogy ott aludtam volna az óceánparton. Visszafelé sietősebbre vettük a figurát, így amikor a hatalmas reccsenés megtörtént (elkezdett hasadni a hajnal), már ágyban voltunk.

Az éjszakai óceánparti séta a fárasztó mivolta ellenére egyébként csodálatos volt. Teljes sötétségben a Hold fénye kísért bennünket, s az éjszaka csendjét csak a partnak csapódó vad hullámok sejtelmes moraja zavarta meg egy kicsit. Na meg a 15 izraeli akikkel együtt gyalogoltam. S még ha feleslegesen is tettük meg azt a hosszú utat, akkor sem bántam meg, hogy így alakult. Elvégre is még soha nem sétáltam ilyen félhomályban az éjszaka kellős közepén a tengerparton. A másik meg, hogy ez is egy újabb sztori. És fárasztóan emlékezetes. :)

Folytatás: Lençóis (2004.02.09. - 02.12.)



Home  - Napló  - Brazília  - Porto Seguro

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)